Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

341

és céljáról mit sem tudunk s így magunk tűzünk ki célokat, mint kisistenek, autonóm öntörvényhozók. Paulernek, úgy látjuk, első sorban a saját ismeretelméletére kellene alkal- maznia a maga kritikus módszerét. Revideálnia kellene Kant- nak kategóriás elméletét, miáltal rájönne arra, hogy Kant Humenak akadémikus szkepsisét meg nem oldotta, el nem oszlatta, s tovább, önállóan bírálván Humenak kifogásait az oksági elv ellen, felfedezné, hogy e kifogások alap híján vannak, hogy értelmünk nem impotens, hanem igenis alkot- hat általános érvényű ítéleteket. Ezeknek révén a tapasz- talati világ létezéséből és rendjéből megismerné az empirikus létnek reális és értelmes okát, a legfelsőbb lényt, akit mi keresztények Istennek nevezünk. így aztán nem lenne nehéz felfedezni az erkölcsi életnek legfelsőbb, abszolút eszményét, az isteni világtervet, mely az emberi természet- ben mint erkölcsi természettörvény tükröződik s melyhez szabad cselekedeteinket mérnünk, alkalmaznunk kell. Ebben az összefüggésben a jónak bennünk élő eszméje, melyet Pauler is elismer, sőt abszolút jónak tart, nem merő fantom, hanem eszme, »cum fundamento in re«. Paulernél ez az eszme a levegőben függ, ismeretlen x, nincsen semmi alapja, léte és mégis kell, hogy érte éljünk, érte küzdjünk, szén- védjünk és haljunk. Hogy miért, az Pauler szerint rejtély. Ez a rejtély a helyes, kétségbe nem eső ismeretelmélet világánál megoldódik s egyszerre vüágossá lesz előttünk, hogy mi az a jó, amelyhez cselekedeteinket mérnünk kell és miért vagyunk kötelesek jót tenni. Megtaláljuk a miért-re a kielégítő választ, az erkölcsi kell-nek megleljük jó okát. Belátjuk, hogy erkölcsileg helyes az a cselekedet, amely az ember természetének, amennyiben ez az isteni világterv- nek visszatükrözője, megfelel, mely azzal nem ellenkezik, és hogy kell is ily értelemben cselekednünk, mert a lég- felsőbb lény a maga világtervét megvalósítani akarja.

Pauler a jónak eszméjéhez, eme határozatlan és levegő- ben függő valami-hez mérten konkretebb erkölcsnormákat állít föl, amelyek hivatva vannak az ember cselekvőségét igazgatni. Ámde ez az eszme, mint üres és meghatározatlan