Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Dr. Mihályfi Ákos: Az epiklézis

118

DR, MIHÁLYFI ÁKOS.

»Ugyanis nem ember az, aki eszközli, hogy az áldozati tár- gyak Krisztus testévé és vérévé változzanak, hanem maga Krisztus, aki érettünk keresztre feszíttetett. A pap az oltár- nál állva e szavakat elmondva csak képvisel : az Isten ereje és kegyelme működik, midőn : Ez az én testem, mondja. Ez a szó változtatja át az áldozati ajándékokat. És miként az a szó : Növekedjetek és sokasodjatok és töltsétek be a földet, csak egyszer hangzott el, de minden időre erőt adott természetünknek utódok nemzésére : úgy ez a szó is ő általa egyszer elmondva, a templomok minden oltáránál egész a mai napig, sőt az ő eljöveteléig eszközli a tökéletes áldozatot.«

Rövidebben, de ugyanezen gondolatokat fejti ki a Judás árulásáról címzett 2-ik beszédében is : az Ür szavai (ez az én testem stb.) eszközük az átlényegülést, változtatják át a kenyeret és a bort Krisztus testévé és vérévé.1 És más helyütt bizonyítja, hogy a sz. miseáldozatot tulajdonképen nem emberek végezik, hanem ugyanaz, aki az utolsó vacsorán alapította a sz. áldozatot : »mert miként a szavak, melye- két ma is a papok mondanak, ugyanazok : úgy az áldozat is ugyanaz«.2

Viszont azonban másutt aranyszáju sz. János meg- emlékezik a liturgikus epiklézisről is.

Egyik beszédében (de coemeterio et cruce) 3 megrója a híveket, hogy közvetetlenül a sz. áldozás előtt zajjal,

μενο; έ'.εινα* ή δέ δίναμις καί η χάρις τού Θεόν εστι. Τούτο μου εστί το σώμα, φησί. Τούτο το ρήμα μεταρρυθμίζει τα ηροκείμενα ׳ και καθαπερ ή φωνή εκείνη ή λέγουσα ’ Αύξάνεσθε καί πληθυνεσθε καί πληρώσατε την γην, έρρέθη μη׳ άπαξ, διά παντός δε τού χρόνου γίνεται εργοι ένδυναμούσα την φύσιν την ήμε τέραν προς παιδοηοιίαν * ούτοι καί η φωνή αύτη άπαξ λεχθείσα καθ' εκάστην τράπεζαν εν τα'ις '/ύχχλησίαις εξ εκείνου μέχρι σήαερον καί μέχρι της αυτού παρουσίας, την θυσίαν άπηρτισμένηι εργάζεται.«

1 De proditione Judae II. nr. 6. (Migne, 49., 389.)

2 Homil 2. in II. Timot. 1. (Migne 51., 340.)

3 Migne, 49., 398 : 77 ποιείς, άνθρωπε ; όταν εστήκη προ τής τραπέζης ό ίερευς, τας χείρας άνατείνων ε\ς τόν ούρανον, καλών το Πνεύμα τό άγιον, τού παραγε,νέσθαι καί άφασθαι των προκειμένων, πολλή ησυχία, πολλή σιγή' όταν διδ<׳Ί τήν χάριν τό Πνεύμα, όταν χατέλθη, όταν άψηται τύν προκειμένων, όταν ϊδης τό πρόβα τον εσπαγιασμένον καί άπηρτισμένον, ιότε θόρυβον, τότε ιαραχί,ν, τότε φιλονεικίαν, τότε λοιδορίαν έπειράγεις