Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Dr. Notter Antal: Szent István király apostoli követsége
814 DR. HOTTER AKTAL. ként tűnik fel, midőn így szól: »Quia ex officio nobis incum- bente tenemur inuigilare, ne iura, libertates et decimationes ecclesiarum et monasteriorum regni nostri, nobis a sancta sede apostolim commissarum . . . per ministros earumdem dispergantur.« Nem hivatkozunk a bakonybéli apátság 1036-ból való alapító-oklevelére sem,1 melyben azt mondja szent István, hogy »sicut habui potestatem, ut ubicunque, vel in quocunque loco, vellem Ecclesias, aut monasteria construerem ; ita nihilominus a Romanae Sedis supremo Pontifice habui auctoritatem, vt quibus vellem Ecclesiis, seu monasteriis liber- tates, et dignitates conferrem.« Mely kijelentése alapján az alapítólevélben olyan rendelkezéseket tesz, minők a pannon- halmi alapító-oklevélben is foglaltatnak. Ellenben hivatkozunk szent István azon okleveleire, melyeket a legkétkedőbb történetkritika is valódiaknak tart. Hivatkozunk névleg szent Istvánnak 1009-ben kelt okle ve- lére, mellyel a veszprémi egyházat jószágokkal adományozza meg ; 1 2 továbbá a pécsi püspökség ugyancsak 1009-ből való alapító oklevelére ;3 a pécsváradi apátság 1015-ből való alapító oklevelére ; 4 és szent Istvánnak 1037-ben kelt okleve- lére, mellyel a ravennai zarándokházat alapította.5 Ami szent Istvánnak 1009-ből való oklevelét illeti, mellyel a veszprémi egyházat jószágokkal adományozza meg, ebben az első magyar király a privilegium fori ellenére — melyet pedig decretumaiban annyira megóvott — büntetést szab arra az egyházi emberre is, aki ezen oklevél tartalmát megsérti. Ezt a rendelkezést csak akkép lehet érteni, hogy szent István bíráskodási joggal birt a papok peres ügyeiben, névleg bűnügyeiben is. A pécsi püspökség alapító oklevele arról nevezetes, hogy benne szent István kijelenti, hogy ezt a püspökséget »cum consensu sanctissimi Apostoliéi, et in praesentia eius nuncii 1 Fejér, I. 327. 2 Fejér, I. 289. 3 Fejér, I. 291. 4 Fejér, I. 290. 5 Fejér, I. 331.
