Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Dr. Notter Antal: Szent István király apostoli követsége
■■ ■ SZ. ISTVÁN KIRÁLY APOSTOLI KÖVETSÉGE. 801 et aliorum omnium nostrorum fidelium Episcoporum," Mar- chyonum, Comitum, nec non minorum quoque personarum, erectionem Episcopatus, qui vocabitur Quinqueecclesiensis, statuimus etc.« 1 A pápai küldött itt a fentebb közölt elneve- zésektől eltérőleg nunciusnak neveztetik ; s hogy személyé- ben valóságos pápai követtel, nem pedig egyszerű hírvivővel van dolgunk, mutatja az ő püspöki rangja, továbbá az a körülmény, hogy neve fölemlíttetik, még pedig valamennyi magyar egyházi és világi főurat megelőzően, a pécsi püspök- ség alapító oklevelében. Ugyancsak magyar vonatkozású forrásban, t. i. II. Orbán pápának 1096-ban Könyves Kálmán magyar királyhoz intézett levelében, apocrisiariusoknak neveztetnek a pápai követek. »Vnde nos . . . tuam super his prudentiam duximus admonendam; tui profecto animi voluntatem volentes agnoscere vtrum ad salutem regni tui, et ad populi tui eruditionem apostolicae sedis apocrisiarios desti- nari consentias.« 1 2 A pápai követséggel rokon a pápai helytartóság. AIV. szá- zad vége óta a pápák egyes püspököket, pl. a thessalonichi és az arlesi püspököt, állandó helytartókká neveztek ki, vagyis megbízták azzal, hogy egy meghatározott területen a pápa primátusi jogait az ő nevében (»vice nostra«, »vice sedis apostolicae«)3 gyakorolják. Minthogy az ilyen pápai helytartóság ismételten reáruháztatott ugyanarra a püspöki székre, tehát az ezen püspöki széket elfoglaló utód részére megadattak az ő elődjének ebbeli jogai, ezáltal bizonyos időn át az egyházkormányzatnak egy állandó szerve volt az ilyen pápai helytartóság. Ami a thessalonichi püspök pápai helytartóságát illeti, 1 Fejér, Codex diplomaticus I. 291. 1. 2 Fejér, Codex dipl. II. 15. 3 Talán a római állami közigazgatás példája is hatott ebben. A római városok magistratusai az ő hivatalukat egyes esetekben magánszemélyre ruházhatták át, aki ez esetben agens vices-nek neveztetett. Savigny, Geschichte d. röm. Rechts im Mittelalter, -2. kiad., I. 70. Hittudományi Folyóirat. 1908. 51
