Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Dr. Kiss János: Az okról és az oksági elvről
716 DR. KISS JÁNOS. teink még ezáltal nem kizárólagosak. Ezek mellett a követ- kező tételek is érvényesek : ami véges, mástól van, mert esetleges; ami változékony s ami összetett, mástól van, mert esetleges. Röviden : ami nem szükségképes, hanem esetleges, az mástól mint cselekvő októl származik, akár állag, akár járulék. Lehetséges, hogy a két ítélet: minden, ami kezdődik, mástól van — és minden, ami esetleges, mástól van, terje- delemre nézve egybeesik ; ez akkor van így, ha minden esetleges tényleg és szükségképen kezdettel bir. Ha azon- bán lehetséges esetleges, tehát más által létrehozott lény, mely kezdettel egyáltalában nem bir, hanem kezdet nélkül mindig volt, bár más teremtménye, akkor a cselekvő okság és az oksági elv túlhaladja a kezdődők körét. Én szembeszökő igazságnak tartom azt, hogy ami létesül, annak kezdete van, én a kezdet nélkül való létre- hozottban ellentmondást látok, én a kezdettel bírót és az esetlegest terjedelemre egészen azonosítom, én a létrehozottat amily lényegesen végesnek, változékonynak és bizonyos tekintetben mindig összetettnek, ép oly lényegesen kezdődő- nek is tartom. Ámde vannak igen nagy gondolkozók, kik az okságról, az esetlegesről, a létrehozásról s a teremtésről is mélységesen gondolkodnak — s mégis e mellett magában véve lehetségesnek tartják a kezdet nélkül való létrehozást, vagy legalább nem tartják nyilvánvalónak, hogy ily létre- hozás ellentmondó és lehetetlen.1 E véleményeltérés miatt az okság elvének ezt az alakját: minden kezdődőnek létesítő oka van, mely állítólag értve két- ségtelen igazság, terjedelemben — legalább alakilag — ki kell bővítenünk azzal, hogy alanyát — ismét legalább alakilag s némelyek szerint valóságban is — nagyobb terjedelmű foga1 L. többi közt Aquinói sz. Tamás Summa Theol. I. quest. 46. a. 2. — Sertillanges, Ο. P. La preuve de l’existence de Dieu et róternité du monde, Compte Rendű du Congrés scientifique inter- national des Catholique tenu ä Fribourg, 1907. 590. s köv. old. — Nálunk dr. Hajdú Tibor, Teremthette volna-e Isten a világot örök- tői fogva. Budapest, 1897.