Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Dr. Zubriczky Aladár: A »Te Péter vagy« szövegkritikája
fogadja el, míg a 18. versnek Mátéban való előfordulását csupán a Klementinák csekély eltérése miatt letagadja. Az ítéletet Resch tárgyilagosságáról olvasóimra bízom. Egyenesen vissza kell utasítanom Resch bizonyítékai- nak kiszinezésében azokat a részleteket, amelyek emlékez- tétnek a Baur-iskola elméletére s feltételezik, hogy a II. szá- zadban élénk küzdelem folyt a petrinizmus és paulinizmus között. Erre Reschnek azért van szüksége, hogy feltűnővé tegye a Tu es Petrus helynek hiányát a II. század íróinál ; mert íme a vita épen Péter személye körül forog s a Tu es Petrus mégsem idéztetik. Reschnek ez az álláspontja elévült. Harnack írja 1 : »A Baur-iskola feltételezései, azt lehet mon- dani, ma általában fel vannak adva.« Mik ezek a feltétele- zések, ugyanott néhány sorral föllebb megmondja : »hogy a zsidó-kereszténység és a pogány-kereszténység (melyet a paulinizmussal azonosítottak) voltak a fejlődés tényezői a második század közepén túleső időkig.« 5. Resch hivatkozik Irenaeus hallgatására is, sőt azt kiszínezi úgy, hogy a hallgatásból pozitív ellenérv legyen. A kiszinezés szerencsétlen. Elismeri, hogy Irenaeus Adv. haer. III. 18. 4. idézi Máté 16. fejezetéből a 13., a 16., a 17. és a 21. verseket, de átugorván a 18. és 19. verset, eléggé érezteti, hogy szövegében hiányoztak. Valóban gyönge érv ! Miért nem tagadja Resch ezen az alapon, hogy Irenaeus nem ismerte a 14., a 15. és a 20. verseket sem, hiszen ezeket sem idézi ? Pedig Reschnek az ő nagyiélekzetű munkájában ezek ellen nincsen semmi nehézsége. Azután Resch nem tartja érdemesnek utána nézni, volt-e szüksége Irenaeus- nak az ő említett helyén a hiányzó részletekre. Én nyu- godtan állítom, hogy ott Irenaeus Krisztus istenségét bizo- nyitván, elégségesnek látta a Péter-történetből az idevágó részleteket idézni, mellőzve mint fölösleges ballasztot a Péternek tett Ígéretet. Resch könnyen találhatna ma is katholikus dogmatikai könyvet, mely Krisztus istenségé- nek bizonyításánál szintén ilyen hiányosan idéz, t. i. a célnak megfelelően. 1 Gesch. der altehristl. Litt. Chronologie. I. Leipz. 1897. IX. A »TB PÉTER VAGY« SZÖVEGKRITIKÁJA. 523