Hittudományi Folyóirat 19. (1908)
Nyőgér Antal: Urunk feltámadása
URUMv FÖLTÁMADÁSA. 31£ jövetelét a sírhoz írja le.1 Következőleg egy esemény külön- böző mozzanatainak elbeszélése ez, nem pedig ellentmondás ; mert sz. Máté szerint : a szombatot jóval túlhaladott késő órában ; sz. Márkus szerint : igen reggel; sz. Lukács szerint, korán reggel szürküllő hajnalban ; sz. János szerint pedig : amidőn még sötét volt. Az az ellenvetés, amit sz. Márkus leírásából igyekeznek némelyek kihalászni, látszik ugyan valamit mutatni, ámde a dolog mélyére tekintvén, ez sem mond semmit. Sz. Márkus így ír : »igen reggel, — azaz igen korán — a sírbolthoz jövének, már a nap fölkelvén.« Az ellentmondást abban látjuk, hogy az »igen korán« — görög eredetiben : λίαν πρωί — nem egyezik meg ezzel : »már a nap fölkelvén« — görögben άνατείλαντος τον ήλιονÁmde ez nem ellentmondás, és pedig azért nem, mert az itt jelzett »igen korán« csakis úgy mondható igen koránnak,, igen reggelnek, ״λίαν jrpwíCt-nak, ha a felső levegőeget a közeledő nap sugarai érintik : mert különben még éjjel, görögül νν'ξ és nem »igen korán« ,,λίαν πρωί“ van. Egyébként vájjon napfölkelésnek kizáróan csak azt mondjuk-e, amikor ez a tündöklő égitest sugaraival a föld színét elönti ? Nem jelezzük-e a napnak, a fény közeledését is a napfelkelte kifejezéssel? Hozzá még ahelyütt lectio varians is van: a használatban levő görög Szentírásban sz. Márkus e részlete így van : ״Καί λίαν πρωί της μιας ααββάτων έρχονται επί το μνημεΐον άνατείλλαντος τον ήλιον“ Ε lectioval szemben sz. Dionysius Alexandrinusnál, 1 2 Euse- bius Caesariensisnél3 és sz. Ágostonnál4 ez olvasható : ״Καί λίαν πρωί της μιας ααββάτων έρχονται επί μνημεΐον ετι άνατείλλαντος τον ήλιον“ vagyis a görög textus az ετι szócskával bővülten van meg, amit a latin és magyar 1 S. Athan. Quaest. 90. S. Aug. Quaest. Evang. Edit. Migne. 2 Epist. ad. Basilidem. Eppum. Edit. Romae 1796 Simonis de- Magistris. 8 Euseb. Pamphiti Caesar. Demonstratio Evangelioa Lib. 10. cap. 8. Edit. Dindorf. Lipsiae. 1867. 4 De consensu Evangelistarum. Lib. 3. cap. 24. Editio. Migno.
