Hittudományi Folyóirat 19. (1908)

A »Ne temere« pápai rendelethez

w₪gt₪₪m aligha bízhat meg, mivel úgy tetszik, hogy a rendelet a plébánosoknak és a püspököknek esak a házasságkötésre nézve ad hatalmat és jogot másokat is megbízni. Amiért is, ha a káplán, vagy a plébánoson kívül bármelyik más pap, az eljegyzési okmány készítésénél mint tanú szerepel, az eljegyzés érvényességéhez még egy másik — akár papi, akár világi tanú — hivassák a szerződés aláírására. Meghagyjuk, hogy az eljegyzési szerződés a plébánia irattárában őriztessék és mindaz, ami erre a szerződésre vonatkozik, külön könyvbe, vagyis erre a célra készítendő eljegyzési anyakönyvbe jegyeztessék. Az eljegyzési könyv a következő rovatokat tartalmazza : a jegyesek vezetékneve, keresztneve, vallása, lakása, a tanuk vezetékneve, kereszt- neve, megjegyzések ; az észrevétel-rovatba jegyzendő az év és a szám, mely alatt az eljegyzési szerződés az irattárba tétetett. Ezen intézkedésből kifolyólag intendők a hívek, hogy eljegyzési szerződést lehetőleg a plébános előtt, annak híva- tálában kössenek. Ha pedig plébános nélkül két, illetőleg három tanú jelenlétében kötnek ilyen szerződést, adják azt át megőrzés végett a plébánosnak, vagy legalább tudósítsák róla, hogy az eljegyzési könyvbe bejegyezhesse. 1908. áprils 19-étől kezdve tehát csak az új rendelet előírása szerint kötött eljegyzések lesznek jogérvényesek, azaz csak azok hozzák létre a következő három jogi eredményt : a) bármely más személlyel kötendő házasság tiltó akadályát, sőt bontó akadályt más eljegyzés megkötésére; b) köztisz- tességi bontó akadályt és c) kötelezetséget és jogot a házas- ság megkötésére. Erkölcsi kötelezettség származik a tisztán magánjellegű eljegyzésekből is, melyeket ez a rendelet nem tilt el, csak egyházjogi következményeitől foszt meg. Az Anyaszentegyház ezen ünnepélyességeket elrendel- vén, igen bölcsen elejét kívánja venni annak, hogy az eljegy- zéseket meggondolatlanul kössék. A rendeletnek ez az eljegyzésekről szóló fejezete a hívek- nek bővebben megmagyarázandó. 134 VEGYESEK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom