Hittudományi Folyóirat 18. (1907)
Hölszky Károly: Végszó a »Monda és sugalmazás«-hoz
50 HÖLSZKY KÁROLY. csak így megírt történeti könyv esetleges történeti hibáiért őreá, avagy a Szentlélekre hárul a felelősség ? Korántsem, hanem forrására. Ebben az értelemben veszem a »relatív igazságot«, mit máskép »veritas eitationis«-nak is nevezünk ; a citatio pedig lehet explicita és implicita is. (Tehát veritas relativa alatt itt épenséggel nem érteni a 2x2 = 5-öt; a biblikus kérdésben e szó ma közkeletű, definiálni fölösleges.) Ismerem a biblikus kérdésben kiadott római feleleteket, de az ő »excepto casu«-jokkal együtt. Ismerem a »Provi- dentissimus Deus«-t is, sőt azt is tudom, hogy a nálam radikálisabb Hummelauer épen erre építi theoriáját. Sőt egyebet mondok. Ismerem a Congreg. S. R. et U. I.-nak a Comma Joanneum-ra vonatkozó decretumát, mely tehát a magisterium authenticum egyik tényezőjétől származik, s melyet a Comma védői iparkodtak is alaposan kizsákmá- nyolni, s mégis illetékes helyről adott felvilágosítás szerint a Comma felett tovább is szabad vitatkozni. Bár mondaelméletem sokban összevág Hummerlauer felfogásával, mégis tévesnek kell kijelentenem Balits dr. állítását, hogy H. után indultam. Ugyanis első cikkemet jóval előbb, mintsem H. Exegetisches und Inspirationsfrage-ja kezeimhez jutott, készítettem és küldtem el, még pedig a M. Sion-nak, honnét a folyóirat megszűnte után jó későn kaptam vissza, s így tanulmányom, bár előbb készült, mégis csak H. könyve után jelenhetett meg ; különben H. fel- használásával azt még szélesebb alapokra fektethettem volna. Nem helyeselhetem, hogy Balits dr. Hummerlauert és Lagranget oly méltatlan elbánásban részesíti. Hogy L. minő összefüggésben minősíti Harnackot »a lelkek igazi vezérének«, azt nem tudom, de hogy Harnack bizonyos irányú munkás- sága s az ő »rückläufige Bewegung zur Tradition«-ja katho- likus részről — nálunk, ha nem tévedek, Zubriczky dr. részéről — méltánylással találkozott, azt nem tagadhatjuk. Másrészt abban a helyzetben vagyok, hogy ismerem Lag- range és jeruzsálemi tudós domonkos társainak általános véleményét Harnack felől, kik 1902 augusztus havában