Hittudományi Folyóirat 18. (1907)
Dr. Hanuy Ferenc: A parthenogenesis első nyomai az őskeresztény írók műveiben
516 DR. HANUY FERENC. igitur Scriptura dicit Davidi, fore ut ex eius lumbis filium sibi Deus assumat, et regnum ei tradat, ac in sede gloriae suae collocet ? Si quidem, inquam (itt már Justinus beszél!), Trypho, vaticinium illud Isaias: »Ecce virgo in utero conci- piet« non ad Davidis sed ad aliam ex duodecim tribubus domum edidisset, haberet forte res aliquid dubitationis. Sed cum ipsa prophetia ad domum Davidis edita sit, quae ad DaVidem in mysterio dixit Deus, ea Isasias, ut erant eventura, ita exposuit. Nisi forte illud, amici, inquam, ignoratis, multa arcane aut in parabolis dicta, aut mysteriis et actionum quarumdam signis adumbrata, a prophetis post eos, qui haec dixere aut egere, exortis fuisse éxplicata.1 1 Migne, P. S. G־. VI. 631—2. has. — Az ezután következő feje- zetekben Justinus először kikel a Septuaginta-fordítással szembehelyez- kedő rabbinusok ellen (c. 68. fin.), majd előadja azon vélekedését, hogy a görög mythologiában theogoniákról (Bacchus, Jup. és Semele fia; Hercules, Jup. és Alcmene fia) csodatevésekről (Aesculapios), Mithras sziklából való születéséről és barlangban tartott felavatás! mysteriumairól, Perseusnak szűztől való születéséről (»!jt nao&évov ytytvvr\a&cn ibv Ueqaén dxoáaai«) előforduló elbeszélések mind csak az ördög által az ó-szövetségi szentírásban az eljövendő Messiásra nézve megjövendölt eseményeknek és cselekményeknek utánzása, másolása volt, hogy így az embereket az ördög félrevezesse és a keresztény vallástól elvonja. Erről Justinus a 69. fejezetben tárgyal hosszasan. Valamivel alább (c. 77.) azt mutatja ki Justinus, hogy Isai. 7, 14. nem vonatkoz- hátik Ezekiásra, végre a 78. fejezetben rátér Jézus születésének az evan- geliumok (Máté, Lukács megnevezése nélkül) nyomán való elbeszélésére; ezen utóbbira még visszatérünk. A 76. fejezetben (Migne, VI. 651—2.) Justinus a Daniel-féle »tamquam filius hominis« (»ai; uiö«׳ drdpamor«, Dan. 7, 13.) szavakban, valamint a »lapis de monte sine manibus abscissus«-ban (Dan. 2, 34. 45.) szintén a parthenogenesis megjóslását látja; az első helyben azért, mert azon szavak szerint a Messiás csak emberi természetet vett magára, de nem emberi magból vette eredetét, mint más emberek; a másodikban azért, mert az ő megtestesülése nem emberi nemzés eredménye (*av&qwmvov ío/o״«) volt, hanem Isten akara- tának terméke (»di.ld rij; ßouXrjg inu 7100ß(t)j.0110׳: avrór JhtiQog rair olau£0© ׳ü«). A »filius hominis«-nak a parthenogenesisre való vonatko- zását még pontosabban fejtegeti Justinus a c. 100.-ban (lásd alább). A 76. fejezetben még érdekes, hogy Justinus Dávid szavait: »Ex utero ante Luciferum genui te« (Ps. 109, 3.) Jézusnak Szűztől való születésére, tehát »emberi« származására és nem a »praeexistens Verbum«-nak az
