Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

Kaszás Márton Rajmund: A lénytani érv

42

KASZÁS MÁRTON RAJMIND.

olyasmit nem tud gondolni, ami legalább eszményileg tőlem függetlenül nem létezik.

8. §. Lepidi érvelése.

Hisszük, hogy a lénytani érvnek fontosabb és legbizo- nyítóbb árnyalatait felsoroltuk és megfejtettük ; az összes idevonatkozó érveket egyszerűen lehetetlen külön tárgyalni, mert az érv több száz éves története nagyon sok variációját jegyezte fel. Mint eddig is láttuk, mindnyájában meg van azon hiba, hogy tekinteten kívül hagyják értelmünknek szenvedőleges voltát, miáltal az értelemben levő eszményi világból minden más közbeeső igazság félretevésével egyszerre átugornak a valóságos rendbe. Ezzel megfosztják az érvet bizonyító erejétől.

Önkéntelenül azon kérdés vetődik fel, lehetséges-e, hogy annyi kitűnő gondolkodó, ki ezen érvet védte, teljesen tévedett volna ? Bizonyára nem csalódunk és az alábbiak- ban ki is fogjuk mutatni, hogy nagyon sok igazság van a legtökéletesebb eszméjéből vont érvben ; vele be lehet bizo- nyítani Isten létét, csakhogy ekkor már a posteriori érvelés lesz. Mielőtt érvünket kifejtenék, alkalmasnak véljük föl- említeni Lepidinek érvelését, aki, ha nem is tökéletesen és világosan bizonyít, mégis jobb, mint az eddigiek.

»Ami az értelmet természeténél fogva vonja a bele- egyezésre : a világosság (evidentia). Az értelemnek világos- sága vagy észlényt vagy reális lényt terjeszt elénk. Észlényt, amely semmiképen sem létezik, önmagában nem is létez- hetik, hanem egész létezése csak az értelemben van. Pl. a teljes semmi mint: négyszögű kör, vagy a tagadások mint : nem ember ; a fosztó értelemben vett tagadások mint : vakság. Ezeknek önmagukban nincs, nem is lehet létük ; az értelem mégis mint: lényeket fogja föl; azért beszélünk ellentmondásról, nem emberről, vakságról stb. A reális lény, amelynek a léthez is van viszonya, nem más, mint a való- ságos valami, nem amennyiben az észben van, hanem mert tényleg létezik, vagy tárgyilag a természetben, vagy lehető- ségileg valamely okban.