Hittudományi Folyóirat 18. (1907)
Hellebronth Miklós: Néhány szó az égfölötti vizek kérdéséhez
NÉHÁNY SZÓ AZ ÉGFÖLÖTTI VIZEK KÉRDÉSÉHEZ. 299 ismérete. Nagyszombat, 1757. 8 s k. 1.) ilyen tételeken akad meg a szeme : »midőn a Szentírásban először azt olvasom, hogy Josue a napot megállatta, mondván : nap, Gabaon ellenében meg ne mozdulj. Másodszor megint azt : a föld pedig örökké megáll, azért vagy ezen írás-béli igéket magya- rázzák meg okosan Copernicusnak követői, vagy, ha az meg nem léend tőlek, képesb leszek inkább azt hinni, hogy Copernicusnak agya veleje megfordult, mintsem azt, hogy a föld planéta gyanánt a nap körül forogjon«. Pedig hát ki merné tagadásba venni, hogy a régiek, s köztük a szentírók is tényleg azt hitték, hogy a föld szilárdan áll, s a nap forog a föld körül, nem megfordítva ? Lehetne-e a jogos ellen- mondás félelme nélkül azt vitatni, hogy a szent írók a nap- rendszerről a mi ismereteinkkel rendelkeztek, s a fenti és hasonló kifejezéseket csak úgy használták, mint mikor mi azt mondjuk, hogy a nap fölkel vagy nyugszik ? Vagy ott van pl. a kígyó büntetése : »port fogsz enni életed minden napjaiban«; melyre vonatkozólag Hölszky úr a következő tételt kockáztatta meg (1905. évf. 10. 1.) ; »a kígyó csak bünhődése óta eszi a föld porát (Gén. 3, 14.). Ez utóbbi már ugyancsak népies fölfogás. »Ha ezen részlet dr. Balits figyelmét ki nem kerüli, bizonyára ezen is meg- ütközik. Mert föltehető-e az inspirált szentíróról, hogy dacára a benne rendkívüli módon működő Szentléleknek, mégis olyat mondjon az Istentől teremtett kígyóról, ami nem igaz, illetve csak relative, a szentíró szempontjából igaz ? más szóval nem 2 x 2=4, hanem 2 X 2—5 ? Pedig, hogy csakugyan ez a furcsa nézet van kifejezve a Szentírás idézett helyén, arra nézve elég bizonyság, hogy kétségkívül ezen szentírási hely hatása alatt még jóval később is azt hitték, hogy a kígyó tényleg földet eszik. »Licet ante ten- tationem Hevae serpens . . . super pectus graderetur . . . terramque comederet ; utrumque enim ei est naturale.« »Post tentationem . . . reptare, lucem et homines fugere, antra sequi, terram comedere, quae prius ei erant naturalia, iam eidem confirmata sunt in poenam.« »Persvaserat esum pomi : ideo ad esum terrae damnatur.« Corn, a Lapide, ad
