Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

A kalocsai főgimnázium bölcseleti köre - Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg

212 VEGYESEK. a falon függő hőmérőt, felfordítja és ütögeti erősen az asz־ tálhoz. Később nevelőnőm, kitől csupán gyermeki kiváncsi- ságból kérdeztem, miért ütögette az Ilka cseléd a hőmérőt az asztalhoz, kérdőre vonta a szobaleányt. »Hát csak azt akartam, — volt a naiv válasz — hogy följebb szálljon az ezüstje, hogy melegebbje legyen az ifiúrnak, mert láttam, hogy nagyon fázott a szegény !« Ha magamnak mondanák el e cseléd észjárását, magam is kételkedve ráznám fejemet, mégis mennyivel észszerűbb Exterius úr módszere, midőn mindaketten az okozatból akarták létesíteni az okot ? ! íme, míg Interius nem ügyelt a külsőségekre, Exterius zsarnokilag nyargalt rajtok ! A két spiritualis egyike Sem követte a helyes irányt és módot. Pedig a lelkivezető feladatát a lelki élet külső meg- nyilatkozásaival szemben nem nehéz meghatározni, ha a dolog lényegébe vetjük kutató szemünket ! A test külső magatartása az istenes dolgokban, az ember külső viselkedése a templomban, imaközben, szent- mise alatt stb. a belső vallásos lelkületnek subjective véve önkéntelen megnyilatkozásai, a vallásos nevelés szempontjából pedig ugyancsak a benső vallásos hit és meggyőződés külső jelei és fokmérői. A vallásos nevelésnél nem arra kell ügyelni, hogy a jeleket elvégezzék neveltjeink, hanem legyen gondunk arra, hogy növendékeinkben oly lelkületet létesítsünk, melynek önkéntelen megnyilatkozásai és sajátságai azok a jelek, melyekre sokan elég hibásan közvetlenül oly nagy súlyt fektetnek. Vagyis főleg kettőre kell törekednünk. T. i. a) Az egyház előírta külső jeleket (fej- és térdhajtás, kéz-, fej- és testtartás stb.) mindannyiszor pontosan az előírás szerint és egyöntetűen végezzék el és viselkedésük és magatartásuk a templomban és általában az áhítat cselekedeteiben minden- kor példás, épületes legyen, de (és ezt a »de«-t legyen szabad hangsúlyozva említenem !);

Next

/
Oldalképek
Tartalom