Hittudományi Folyóirat 18. (1907)

A kalocsai főgimnázium bölcseleti köre - Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg

207 Hétfőn d. u. 3—4-ig, szerdán d. u. 2—4-ig. Dr. Kanyurszky György ny. r. tanár. Szyr és chalci nyelvtan, szövegelemzéssel és tárgyi magya- rázattál. Hétfőn és szerdán d. e. 11—12-ig és hétfőn d. u. 2—3-ig. Ugyanaz. Az előadási nyelvre vonatkozólag utalok a Hittudományi Folyóirat 1906. decemberi füzetében tett közlésemre (657— 658. old.) VEGYESEK. A KALOCSAI FŐGIMNÁZIUM BÖLCSELETI KÖRE. A kalocsai érseki főgimnáziumában tanító Jézus-társasági tanárok — nagyérdemű rendjük szelleméhez és hagyomá- nyához híven — mindenkor nagy gondot fordítanak arra, hogy tanulóik a kedvezőtlen tanterv mellett is alapos böl- cseleti képzésben részesüljenek. E végből a VIII. osztályosok közt külön »Bölcseleti Kör« áll fenn, amelyben a tagok dől- gozatok készítése és eszmecserék tartása által tisztázzák bölcselettudományi ismereteiket. Ez a Bölcseleti Kör aquinói sz. Tamás ünnepe táján évenkint vitaülést szokott tartani, a jelen évben is tartott március 10-én, melyben a kritika élet- és lélektan, erkölcs- és jogtan számos tételét vitatták meg. Vajha ezt a dicséretes példát máshol is követnék ! Ahol hasonló intézkedések vannak, kérek erről szíves értesítést. REFORMESZMEK a KISSZEMINÄRIUMI PAP- NEVELÉST ILLETŐLEG. (Folytatás és vége.) G) A benső vallásos lelkidet külső jelei és megnyilatkozásai. Tudom, hogy sokan lesznek, kik nevetségesnek fogják tartani, hogy oly tárgynak, melyről e helyen szó esik, egy egész fejezetet szentelek, pedig szándékosan teszem ezt! Soha nem jutott volna eszembe e tárgyról szólani, ha már mint gimnázistának, de később mint növendék­

Next

/
Oldalképek
Tartalom