Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Nitsch Árpád János: A Megváltó az Ószövetségben és megjelenésében
tfStPfTwmrrr; ״-י יקי׳״.............־ • ■ •■ י. A MEGVÁLTÓ AZ ÓSZÖVETSÉGBEN ÉS MEGJELENÉSÉBEN. 61 a vergődés, a pusztulás osztályrésze. így az ember is. Isten teremtvén őt, mindennel, mi szép, mi jó, fölrubázta ; saját képére teremtette, miáltal a teremtett mindenség urává tette, hogy szentségének, szellemének szárnyain végigszállva a nagy természet Isten ujját magán viselő csodáin, meg- hódítsa azt, s saját javára, céljainak megfelelően használja. Az isteni végtelen bölcseség azonban, hogy el ne bízza magát az ember, s hatalmát érezve e föld felett, önmagát ne tartsa az úrnak, hanem elismerje alárendeltségét a Teremtő mellett, — korlátot szabott különben szabad röptének, s parancsot adott, mely igy hangzott : A jó és gonosztudás fájáról ne egyél. Ha eszel, halállal halsz meg ! — Könnyű parancs, vég- télén könnyű annak teljesítése. És mégis ! —- az ember evett a fáról és meghalt. Nem testileg, teste élt továbbra is, de meghalt lelke, meghalt az örök, boldog életre, s mint az a pillangó, az előbb szabad, korlátlan hatalommal fölruházott ember, a teremtés koronája sárba liúllt, s tehetetlenül ver- gődött. Ezzel megkezdődött a bűn és meglett a gonoszság nyoszolyája e világon, mely halálos esküt tett Isten ellen, az erény, a szentség, a jó ellen. Üj korszak, hosszú, igen hosszú korszak kiinduló pontja, mely az első, boldog idő- szaknak alig néhány órai tartama után már kezdetét veszi. Csakhogy Isten nem nyomorúságra, nem halálra teremte az embert, boldogságot, örök életet szánt osztályrészéül. Önkényt, az ördög közreműködésével vetette el ezt önmagától az ember, s így önkényt juttatta önmagát oda, hova a bűn által tényleg jutott. Az ördög kárörvendve nevetett, Isten könyezett, s e könyűk irgalmat, reményt hirdettek, e könyűk kiemelték az embert a kétségbeesés örvényéből, s mint a messze távolból előtörő fénysugár, a megváltás nagy művét hirdették. Bűnhődnie kellett az embernek, bűnhődött is ; de a remény, hogy e bűnhődés nem lesz örök, a tudat, hogy e nyomorú állapot véget fog érni, Isten szavaival kitörül- hetetlenül vésődött az ember szívébe s élt mindaddig, míg be nem teljesedett, míg a kálvária keresztfája vissza nem kapta azt a gyümölcsöt Mária szűz méhéből, mit Éva rabolt a paradicsomkert jó és gonosztud fájáról.
