Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Kurcsy Vendel: A kereszténység kovásza az emberiség történetében
636 KVRCSY YENDEL. át, aki felfogva helyzetét, hogy t. i. neveltje valaha ura lesz, ennek mindenben kedvét keresi s ahelyett, hogy a jelentkező szenvedélyeknek leküzdésére oktatná őt, inkább elősegíti azoknak kifejlését. Erkölcsös nevelésről szó sem lehetett, ott, hol a színjátékok a legdrasztikusabb erkölcstelenséget tárták föl a gyermek fejlődő szelleme előtt, ami napról- napra ismétlődött.1 Ilyen nevelési rendszer mellett nem csoda, ha a világ urai annyira romlottak lettek, hogy Juvenális szerint úgy látszott, mintha önmagukat akarták volna bűneik által fel- emészteni.2 De mikor a gyermekek ezen teljes elhanyago- lása úgyszólván már társadalmi divattá lett, felemelte szavát Az, aki beszélt mint akinek »hatalma vagyon« : videte ne contemnatis unum ex his pusillis (Math. 18. 10.), meg ne vessetek egyet se a kisdedek közül. Nagyszerű tanokat hir- det a gyermek fenségéről, ki Isten ajándéka, Isten szere- tétének, áldásának záloga. A gyermek tetőzi be a házassági frigyet.. A szentség már összekötötte ugyan elválaszthatat- lanul a szülőket, de ők csak most érzik frigyüknek felbont- hatatlanságát ; a szentség szellemileg, a gyermek érzékileg fűzi őket össze, szétválásra nem is gondolhatnak, hacsak a szentségi törvény mellett egyúttal a természet törvényét is durván megsérteni nem akarják. Teljes a ház, a gyermek lelke lebeg annak minden részén, a kis bölcsőtől kezdve, melyben angyali álmát alussza, fel a falon függő képig, mely felé kisded kacsói csókokat szórnak, ilyképen akarva elvé- gezni imádságát Ahhoz, kit anyja mint égi anyát ismertetett meg vele. Nincs gond, nincs fáradság, mely a szülőknek terhére esnék a kis ártatlan érdekében. Most kezdik ők is sejteni a mennyei Atya szeretetének nagyságát, most, miután ő J Memoriae et tragoediae vestrae incestis gloriantur, quas vos libenter et legitis et auditis. Sic et deos colitis incestos, cum matre, cum filia, cum sorore coniunctos. Merito igitur incestum penes vos saepe deprehenditur, semper admittitur. Minucius F. Octav. c. 31. ä Döllingernél i. m. 729.
