Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Kurcsy Vendel: A kereszténység kovásza az emberiség történetében
A KERESZTÉNYSÉG KOVÁSZA AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETÉBEN. 621 ból a kétségbeesés hangja hallatszik ki, amint kérdéseiket felteszik s hagyják szabadon a kérdőjel utáni részt, mintha csak azt várnák, hogy valamely égi lény töltse be azt helyesen megokolt felelettel. »Vájjon az istenek azok, — kérdi Cornelius Fronto, M. Aurelius császár tanítója, unokájának halálakor, — akik rám e csapást mérték vagy pedig a hideg kegyetlen sors ? Van isteni igazságosság és gondviselés ? Csakugyan jobb volna a halál az életnél, úgy, hogy minél előbb meghal valaki, annál szerencsésebbnek kell őt tartanunk ?« 1 Az álta- lánosan elfogadott nézet az ember leikéről, hogy ez a nagy világléleknek csak egy része, amelytől különvált, s amelybe ismét visszatér és általa elnyeletik, mikéntha a tengerben úszó edényeket képzelünk, melyek szintén tengervízzel van- nak megtöltve, és ha eltörnek, tartalmuk visszaömlik a ten- gerbe s avval egyesülve, ott elvész, őt nem tudja megnyug- tatni. Remélni kíván, de nem tud ; azt a kevés *reményét is, mit sejtelme adhat, megtöri a késtégbeejtő bizonytalanság kínja. így szüli meg az ókori filozófia a jobbakban a skepsist, másokban pedig a tagadást, a hitetlenséget. A halál után nincs semmi, énekli Juvenalis, s ha meghalsz, ott leszesz, ahol azok vannak, akik nem születtek. Plinius szerint is a halál utáni fennmaradás az örökké élni vágyó halandónak gyermekes találmánya. S 11a némelyek, mint Cicero, vitatják is a lélek halhatatlanságát, ezt minden erkölcsi érvek nélkül teszik, a gondviselés és a visszafizető isteni igazságosságnak teljes mellőzésével, sőt a büntető igazságosságot határozottan tagadásba veszik, mert abban minden bölcsész megegyezik, hogy az isten sohasem haragszik és sohasem akar ártani.1 2 Senkisem félhet józan ésszel az istenektől, tanítja Seneca,3 1 Döllingernél i. m. 596. 2 Quid est, dixerit quis, in iureiurando ? num iratum timemus Jovem ? At hoe quidem commune est omnium philosophorum, non eorum modo, qui deum nihil habere ipsum negotii dicunt, nihil exhi- bere alteri, sed eorum etiam, qui deum semper agere aliquid et moliri volunt, nunquam nec irasci deum nec nocere. Cic. de off. III. 28. 3 Döllingernél i. m. 574.
