Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

419

len szeszélyére pusztítattak el, szánalom keletkezett irá- nyukban.

Suetonius a keresztényeket bűbájos és varázsló (az akkori értelemben közveszélyes) népségnek mondja.

A stoicus Epictet a keresztények halálmegvetését őrült- ségnek, Aelium Aristides a meggyőződésükhöz való ragasz- kodást önhittségnek minősíti.

A hírneves Galenus (j201 ־.) elismeréssel szól a kérész- tények szűzies, illedelmes, szigorúan erkölcsös életéről s az igazi bölcselőkhöz hasonlítja őket, de megveti őket a Mózes és Krisztus tanaihoz való ragaszkodásuk miatt.

Marcus Aurelius rendelete szerint a hittagadók szaba- dón bocsájtandók, az állhatatosak kivégzendők.

Érdekes adatok vannak feljegyezve Alexander Severus császárról. Házi kápolnájában együtt volt Orpheus, tyanai Apollo és Krisztus szobra fölállítva. Híre járt annak is, hogy Krisztust a birodalmi istenek közé föl akarja venni és neki templomot fog építtetni. A keresztények és a korcsmáros- céh között egy telek birtokjoga felett pörre kerülvén a dolog, a keresztényeknek ítélte oda a telket, mert jobbnak találta, ha ott Istent tisztelik (bárhogyan is), mintha a korcsmára- soké lenne a telek.

M. Cornelius Fronto már szenvedélyes beszédben támadja a kereszténységet. »Az újoncok fölavatásánál liszt- tel behintett gyermeket esznek meg, annak vérét isszák.« »A legotrombább állatnak, a szamárnak fejét imádják, méltó kultusz az ő erkölcseikhez !« Nála találkozunk először a »

fekete felekezet« (ma : sötétencek) elnevezéssel.

Samosatai Lukianosz nyomorult sorsú, megvetendő embereknek mondja a keresztényeket, akik mesterségöket elhagyva, filozofálni mernek.

A kereszténységnek legügyesebb és legádázabb ellen- sége volt (176—180 között) Celsus. »A keresztény hit ostrom- lói a legújabb időkig nem tettek mást, mint előszedték Celsus fegyvereit, megtisztították a rozsdától, kicsiszolták, kiélési- tették azokat.« (41. 1.) A keresztényeket »bolond, tompa- elméjű, őrjöngő« címekkel illeti és teljes kiirtásukat köve-