Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg
396 VEGYESEK. erősbül benne, úgy hogy később soha-soha nem fog lelki- ismeretfnrdalást érezni akkor sem, 11a akár a szentmisét, akár a breviáriumot mondja el — csak ajkaival, hozzávaló szív és érzelem, figyelem, áhítat és szeretet nélkül.1 Ami pedig a latin nyelv könnyebb elsajátítását illeti, először is ugyancsak nem fog sokat tanulhatni az ifjú ama néhány latinul végzett reggeli, esti és egyéb imádságokból, de meg ha sokat tanulhatna is a latin imádkozásból : finis■ non sanctificat media ; de végül a latin nyelv könnyebb el- sajátításának sokkal jobb, célravezetőbb és biztosabb módja is van, melyet már jóval fönnebb említettünk. Ha egyébiránt az imádság anyagát — értem : szavait — akarjuk is felhaszmálni a latin nyelv könnyebb elsajátítására, sokkal alkalmasabb mód ez esetben is a közhasználatban levő imádságoknak, mint a szentmise állandó részeinek, a kérész- telés, bérmálás s általában a szentségek kiszolgáltatásánál,, a temetésnél és gyakoribb szentelmények konficiálásánál használatos imáknak privatim való lefordítása s elemzése, amivel nemcsak leendő papjainknak teszünk szolgálatot, hanem az ily közhasználatú latin imaalakok fordítgatásával még a papi pályát elhagyni szándékozó ifjaknál is — amennyi- ben ez által később annál szívesebben járnak el az isten- tiszteletre és istentiszteleti ténykedésekre, amelyekben hasz- nálatos imaalakok előttük már ismeretesek — nagyobb hasznot érünk el és remélhetünk, mint az életben soha elő nem forduló, meg nem értett, meg nem emésztett reggeli, esti és adorációs imák egyhangú, monoton recitálásával ! 1 »Midőn a növendék az intézetbe belépett — mondotta valaki több mint félszázaddal — még hozott annyi áhítatot magával a világ- bél (talán ! Tow.) és volt is rá akkor még oly fölvigyázat, hogy ajka. és szíve még összhangzásban szolgáltak az Istennek. De amint évenkint magasabb osztályokra jutott, a kellő fegyelem mindinkábbi tágul- tával amaz összhangzás annál inkább felbomlott, elannyira, hogy midőn a növendék pályája végén állt, ajka már nem volt más, mint egy hederegve kelepelő gép, szive pedig egy invitus vagy alvó auditora eme szélmalmi dörömböléseknek.« (Religio. 1850. I. 307. 1.) E sorok írójának éles megfigyelése volt, látta a bajt, de okát nem fedezte fel. Mi rámutattunk az igazi okra !
