Hittudományi Folyóirat 17. (1906)

Irodalmi értesítő

ország megrontói, állami létének legnagyobb ellenségei vol- tak, míg az ország szabadságának, felvirágoztatásának leg- erősebb tényezői a lutheránusok, kálvinisták és első sorban a zsidók voltak.

Dudek Acsádyt saját szavaival cáfolja, rámutatva a számtalan ellenmondásra, amely ebben és más eddig meg- jelent dolgozataiban előfordul. Nyomról-nyomra követi őt, leleplezi ferdítéseit, elhallgatásait és hozzátételeit. Régóta szükség volt ily könyvre, hogy az újabb magyar, tör- ténettudománynak nevezett talajon fölburjánzó gazokat irtogassa.

Egy-két megjegyzésünk van.

24. lap. »A második tény, hogy Kálmán az 1106-iki felsőolaszországi guastallai zsinaton az általánosan divó középkori visszaélésről, a püspökök investiturájáról lemon- dott.»

Ez helytelen. Kálmán semmiről sem mondott le, mert nem volt miről lemondania, miután a magyar királyok sohasem gyakorolták az investiturát. Követei sem voltak jelen a guas- tallai zsinaton. Az egész Martinus Polonus mesegyártó talál- mánya, aki másfél századdal élt későbben, ő volt az, aki a Johanna papissa meséjét is forgalomba hozta. Mindezt ala- posan kifejtette dr. Rajner klasszikus munkájában »A püspöki székek betöltésének története« 329—392. lap.

Ép így helytelen szent István király apostoli követ- ségéről beszélni. (1. Rajner 427. lap.)

79. lap.: »Zsigmond a pápai szakadásnak véget vető konstanci zsinattól (1414) kérte a főpap-kinevező jogot és meg is kapta.« Ezt Werbőczy állítja (Tripartitum. I., XI. §. 5., 6.), de az általa említett bullát emberfia még nem látta. Ezen állítása ép oly mese, mint hogy sz. István a pápától kettős keresztet kapott és azóta van a magyar királyság címerében a kettős kereszt (§. 3.).

A renaissance-kor magyar főpapjait kár olyan nagyon védelmezni (97., 98. lap), ebben igaza van Acsádynak, rájuk fér biz a vizes lepedő, egyetlen mentségük, hogy koruk gyér200 IRODALMI ÉRTESÍTŐ.