Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Tower Vilmos: Reformeszmék a kisszemináriumi papnevelést illetőleg
■ VEGYESEK. 195 fáradságot, hol van az a nevelő, hol az a művészek művésze, hol az a tudós, hol az a szent munkás, ki nálunk a hittudo- mányok tanítására fordított négy év alatt a talajt is alkal- mássá, az alapot pedig erőssé és szilárddá tudná tenni, meg az épületet is kifogástalanná föl tudná emelni ? Melyik a nehezebbik munka, melyik követel több fáradságot a kettő közül ? Majdnem az első ! Ezt hagyjuk a kisszemináriumokra ! »Először egyéni gyöngeségeikről, hibáikról, sokszor szokásos bűneikről kell leszoktatni a fiatal levitákat (via purgativa)« — ez legyen a kisszeminárium feladata. »Azután veheti csak kezdetét igazában a papi nevelés«, ami a nagyszeminárium dolga ; Mielőtt azt akarnék, hogy a növendék szíve vonzódással teljék meg a papi állás iránt, azon kell lennünk, hogy előbb vonzódjék egyházához. Mielőtt szívét alkalmassá tennők arra, hogy kedvet, hivatást érezzen a papi álláshoz, előbb azon kell lennünk, hogy megszeresse egyházát, becsülni tanulja a papokat, hozzászokjék engedelmeskedni egyházi felebbvalóinak. Mielőtt azt akarjuk, hogy a papi hivatal szépségeivel megismerkedjen, előbb a keresztény katholikus vallás fen- ségéről és magasztosságáról kell őt meggyőzni. Mielőtt a speciális papi erények gyakorlására akarnák őt bírni, szoktassuk hozzá állandóan halálos bűn nélkül élni ! Tanítsuk meg előbb a katholikus és csak azután a papi kötelességek teljesítésére ; tanítsuk meg előbb, hogyan kell a kereszténység eszméit az életben megvalósítani és csak azután, hogyan kell a papi kötelességeknek is az élet minden körülményei szerint híven megfelelni. Ha eme előkészítő és alapvető munkára törekszik a kisszeminárium, akkor nem fogjuk többé tapasztalni azt a szomorú, de tanulságos tényt, hogy sokszor épen a kisebb papnevelő intézetekben nevelt és belőlük kikerült egyének a legrosszabb katholikusok, az egyháznak leghálátlanabb fiai, sőt ellenségei! 13*
