Hittudományi Folyóirat 17. (1906)
Dr. Némethy Gyula: Amire a tudomány nem képes
ן ■■ bői következik, hogy hacsak a művelt emberek általában bele nem egyeznek összes nemes élvezeteik kipusztításába, hogy t. i. a tudomány az életet teljesen megmagyarázhassa, okvetlenül arra az eredményre kell jutni, hogy bármily következetes legyen is saját határain belül a világegyetem és az ember tudományos magyarázata, vannak elemek azon tünemények között, amelyekkel a tudomány foglalkozik, amelyeket a tudomány sem képes elszigetelni vagy föl- fedezni. Spencer önéletrajzát a hitvédő figyelmébe ajánl- hatjuk egy még közvetlenebb és fontosabb engedménye révén is, mint amelyre épen most hivatkoztunk. A könyv vége felé jelentkezik ez s annak igen különös kommentárját képezi. Az iró bevallja itt, hogy élete vége felé némi gyön- gédség támadt benne, amelyet azelőtt nem tapasztalt, azon theisztikus vallások iránt, amelyek ellen intézett folytonos, hosszú támadás volt élete munkája. Ez érzületváltozás oka, amint maga mondja, az volt, hogy tudatára ébredt azon »szükségletnek« (a need), amelyet saját filozófiája nem tudott kielégíteni, s amelynek kielégítése célja a théisztikus vallásoknak. Ez a vallomás, így, ahogy hangzik, elég meg- lepő, de a szerző más helyen még határozottabb formában fejez ki. Mindama elszomorító reflexiók között, melyeket a halál közeledése sugalmaz, szerinte a legszomorúbb az volt, hogy a világegyetem mélyén nincs legfőbb tudatosság, hanem csak egy neme a tapogatózó protoplasmatikus léleknek, amely csak percekre válik tudatossá, olyan múlandó egyedekben, mint mi vagyunk. Nem egészen ezek a szavai, de ez azok értelme, ez az értelem pedig közvetett vallomás : hogy az embernek, mint azt a tapasztalat mutatja, szűk- sége van táplálék gyanánt hitre, azon legfőbb hatalom sze- mélyességében való hitre, ki a tudomány előtt, mint azt Spencer világosabban fejezte ki, minden más gondolkozó- nak alaktalan és megfoghatatlan titok fog maradni mind- örökre.« Nagyvárad. 174 • VEGYESEK. Db. Némethy Gyula.
