Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Huszár Elemér: Az Oltári szentség az egyházi jogban
■י■ י ׳ melyekben eltévelyedtek, könnyen visszatéríthetők lesznek az igaz hitre. Nem is lehet csodálkozni e szívós ragaszkodó- sukon, mikor a katholikusok közt is tudós férfiak kételkedtek, vájjon az egy szín alatt való áldozásnál ugyanannyi kegyelem nyerhető-e, mint két szín alatt ? Vigyázni kell, nehogy a túlszigor a lutheránus felekezetbe hajtsa őket. Számtalan ájtatos hívő vágya ez Magyarországon, Ausztriában, Sziléziá- ban, Stájerországban, Karinthiában, Krajnában, Bajorország- ban s más német tartományokban. III. Pál az összes német püspököknek megengedte, hogy mindenkinek, aki ájtatos- ságból kívánja, a két szín alatt való áldozást megengedhessék, bár közbejött akadályok folytán ez sem lett végrehajtva. Nem heretikusok számára kérik e privilégiumot, hanem az Egyház hű fiai számára, de remélhető, hogy az engedmény által a heretikusok közül is igen sokan meg fognak térni. A kérelemmel egyetértenek Magyarország összes püspökeinek képviselői, ahol kényszerítik a papokat, hogy a szent áldozást két szín alatt nyújtsák s félő, hogy az ország visszautasítás esetén a pogányságba sülyed. Az irat két kérdést terjesztett elő : 1. Megengedendő-e a császár által az egész birodalom számára kért kehely használata a következő feltételek mellett : hogy mindenki, aki két szín alatt akar áldozni, nyilván vallja és tökéletesen betartsa a római egyház összes szertar- tásait s a zsinatnak már meghozott és még hozandó decre- tumait, — hogy azon nemzetek lelkipásztorai tanítsák, hogy az egy szín alatt való áldozás jó és dicséretes szokás és betar- tandó, ahol az Egyház alóla felmentést nem adott, — hogy a római pápának mint az Egyház fejének engedelmességet fogadjanak — hasonlókép a püspököknek, — hogy csak azoknak engedtessék meg, akik az Egyház törvénye szerint bűneiket meggyónták s a püspökök különös gondot fordít- sanak arra, hogy a kehely szentségtörőknek ne nyújtassék. 2. Ezen engedély a püspököknek mint az apostoli szék dele- gatusainak adassék-e, akik azt a felsorolt feltételek mellett a plébánosokra ruházhatják ? Utóbb a követek, miután érté- sökre esett, hogy többen nehézséget találtak abban, hogy a kérelem az egész birodalomra (Sienára s más olasz váróAZ OLTÁRISZENTSÉG AZ EGYHÁZI JOGBAN. 633