Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Révai Sándor: Káldi György
KÁLDI GYÖRGY. 499 galmas és tehetséges szegény ifjakat a főpapok magukhoz fogadták, környezetükben neveltették s az egyházi pályára kószitettók elő. Ha valóban Kútassy nevelte Káldit, úgy az ifjú fogékony lelkületére óriási hatással lehetett nevelője, aki minden tekintetben kiváló férfiú volt s ki úgy egyházi, mint poli- tikai érdemes szolgálatai és bokros érdemei elismeréséül győri, majd pécsi püspök, végre esztergomi érsek és az ország prímása lön. S Kútassy minden tekintetben méltó volt ama kitüntető állásokra, ama magas egyházi és kiváló politikai méltóságokra. Benne megvolt a főpapi erények valamennyié s így az ő udvarában a zsenge Káldi csak nemeset és szépet tanulhatott. Hogy tényleg Kútassynak köszönhette Káldi nevelte- tését, azt ama hálás nyilatkozatok mutatják, miket nem egyszer nyilvánított nemesszívű jótevője iránt. Podhradszky József szerint Káldi Kútassyt »könyveiben gyakran emle- geti, holott csak azokról szoktunk bővebben szólani, a’ kik mellett sürgölődtünk«. Tényleg valóságos gyermeki kegye- lettel emlegeti pártfogóját. Egyházi beszédeiben (Yízkereszt utáni IY. vasárnapi 3. besz. III. r. — Szent János napjára való I. besz. II. r. — Sexages. vas. I. besz. II. r.) Kútassyt örök emlékezetre méltónak mondja; gyakran magasztalja istenes és jámbor életét, józanságát, »jó maga-viselését«, fennen dicséri az igehirdetésben való buzgóságát és fel- jegyzi róla, hogy »huszon-négy esztendeig-való Predikállása- után Győri Püspökké, és Magyar-országi Cancelláriussá lévén, se Prágában, se egyébütt el nem mulatta a’ Predi- kállást, és, mint-hogy egyéb halgatói nem voltak, chak a maga udvara-nópónek is predikállott; tudván, hogy az a Püspöknek tulajdon tiszti«. Midőn a vízkereszt utáni II. vasárnapra írt 3. beszéd III. részében Kútassy józan és magamegtartóztató életéről szól, így nyilatkozik: »Szép példáját mutatta az egyházi emberektől kívántatott józanságnak, melyet talám többen fog- nak chodálni, hogysem követni: de én, minthogy szememmel láttam, és nagyra böchülöm: örök emlékezetre meg-is írom.« 32*
