Hittudományi Folyóirat 16. (1905)

Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból

494 DE. HANtTY FERENC. valaha is az állam elvitathatatlan jogainak feladására.«1 (Ez alatt a római kérdésnek terület átengedésével való megoldását értette Tittoni«.) Fortis már óvatosabban felelt és a katholikusok rész- vételét a választásokban a múlt évi szeptemberi forrongásra vezette vissza, különben is csak 2—8 katholikus képviselő került belé a parlamentbe és az is nemzeti programm alap- jáii, de nem szabad elfelejteni, mondá tovább Fortis, hogy: »legnagyobb vívmányaink egyike a lelkiismeretnek szent szabadsága«. Tittoni szavai szerint tehát az olasz állam még mindig nem gondol a Vatikánnal való kibékülésre. Épen ezen tagadás mutatja: milyen aktuálissá lett épen a folyó évben, Cornaggia (Milano), Piccinelli (Bergamo) és Rossi (Verona) katholikus képviselőknek az olasz parlá- mentbe való bevonulásával, a pápa szuverénségének és a vele összefüggő »római kérdés«-nek ügye. Isten segedelmétől és bölcs intézkedéseitől függ, hogy X. Fiús pápa végre a kezében levő eszközök segélyével az egyetemes katholikus egyház szellemi érdekei által meg- kívánt módon megoldást nyerhessen a római kérdés és biztositékot a pápa szuverónsége, amely nemcsak egyházi és olasz közjogi kérdés, hanem a legérdekesebb és a leg- kuszáltabb jogi kérdések egyike, mert összefutnak benne az egyházjog, a nemzeti közjogok és a nemzetközi közjog és magánjog szálai. Pécs. De. Hanuy Ferenc. 1 »Poiche 1’ on. Barzilai ha sollevato la questione dell’ inter- vento dei cattolici, io debbo affermare ehe nessuno penserebbe mai di rinunziare agli incontestabili diritti dello Stato«. Civiltä Cattolica 1905. évf. ápril 15. szám 236. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom