Hittudományi Folyóirat 16. (1905)

Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból

476 DR. HANUY FERENC. Ezen jelleget kitörölni és olasz nemzeti jelleggel helyettesíteni másként nem lehet, mint a pápaságnak tekintélyét, befolyását és vonzó erejét a katholikus világra meggyengíteni,1 Róma várost építészetileg modernizálni; nem gondolva azzal sem, hogy ezen törekvésükkel csak Rómának és Olaszországnak okoznak anyagi, szellemi és erkölcsi károkat. Itt van a teljes magyarázata2 annak, hogy az olasz kormányok 1870. év óta antiklerikális irányú politikát követtek. Ezen antiklerikális irány először abban nyilvánult, hogy a katholikus egyházat, a pápát, a püspököket, a papo- kát, a katholikus intézményeket csakis a mulaszthatatlan jogvédelemben részesítették, míg azalatt a német, az angol, az amerikai protestánsok (evangélikus, anglikán, methodista, baptista felekezetek) és a piemonti vald felekezetek propa- gandája állami támogatás mellett folyt és folyik ma is tovább, főleg Rómában, ahol már nagyszámú templomok- kai, iskolákkal, menházakkal (van egy methodista »ospizio pei preti apostati« is), kórházakkal, nyomdákkal és lapok- kai bírnak e felekezetek, és prédikátoraik és diakonisszáik működnek felekezetiek érdekében.3 Az antiklerikális irány továbbá érvényesült az olasz kormányok által 1870. év óta rövid megszakítással folyta- tódó egyházpolitikai törvényhozásban. dire: abbiate un pensiero universale, se volete entrare in una cittk universale, sostituirvi ad un potere universale. Dite, prima di lasciare Torino, prima di lasciare Firenze, prima di entrare in Roma, questo pensiero lo avete e qual’ é ? — Se questo pensiero non 1’avete, ii dilemma: »Roma o morte« si risolve nella catastrofe : »Roma fe morte.« 1 Ez persze ellentétben van a Cavour által kilátásba helyezett és a garancia-törvény által némileg végre is hajtott: »libera Chiesa in libero Stato« elvvel, de az olasz kormányok a garancia-törvény körül — mint fent láttuk — másként is »front«-ot változtattak. 2 Más magyarázó ok még az volt, hogy Olaszország egyesítésénél a nemzeti lelkesedés mellett főrúgó volt Garibaldi, Mazzini és elvtár- saiknak antiklerikálizmusa; ezek iránt hálát kellett mutatnia a kormánynak. 8 Pinchetti-Sanmarchi i. m.

Next

/
Oldalképek
Tartalom