Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból
464 DR. IIANTJY FERENC. étranger« szempontot sem lehet figyelmen kívül hagyniok, amint azt fent (III. 2. pont elején), az Acjliardi és a Ferrata esetek bevonásával, már előadtam. Ezen D alatti álláspontot egész teljességében elfogad- ják és védik: De Olivart,1 Corsi, Soderini, Pinchetti-Sanmarchi,2 de ezen álláspont egyes részeire nézve más nemzetközjogászok is megegyeznek az imént említett írókkal és pedig: a) A pajtának egyházi monarchikus hatalmát az egyház felett és ily minőségben egyházi követek küldése jogát az előbbi összes csoportok írói elismerik. Sőt még az állandó pápai követségekre nézve is az összes fenti csoportokhoz tartozó írók elismerik, hogy azoknál minden diplomáciai jelleg mellett kidomborodó az egyházi jelleg. Csak az iránt van eltérés a különféle csoportok között, vájjon maga az egyetemes egyház nemzetközi személy-e vagy sem. A nemzet- közjogászok nagyobb része tagadja, mert csakis a,z államokat tekinti nemzetközi személyeknek. Liszt 3 szerint nemzetközi személyek csakis az államok (a nomád törzseket nem tekinti államoknak). Az »állam« fogalmához megkivántatik: 1. államhatalom, 2. államterület, 3. állami népesség. Ha ez a három megvan egy rendezett közösségnél, akkor létre jön az állam, ha csak az egyik is veszendőbe megy, megszűnik az állam. Az újonan kelet- kezett állam csak akkor nyeri meg a nemzetközi jogképes1 De Olivart, Le Papé, les Etats de l’Église et l’Italie, 1897. — Carlos Calvo (argentiniai követ Párisban) az ö »Le Droit Inter- national« cimü munkája V. kötetében (§ 29.), megváltoztatva régebbi, a pápa vatikáni területi szuverenitását tagadó felfogását, szintén a pápa államfői minőségét veszi védelmébe, midőn így ír: »La puissance souveraine désignée en droit international sous le nőm de Saint-Sifege ou de Papauté n’est pás intermittente et limitée á la vie de chaque papé ; mais se perpétue en vertu de ses propres institutions electives. Elle est reconnue par la France en qualité d’État étranger.« — (Revue de Droit International et de Législation Comparée, 1903. évf. 5. sz. 444. 1.) Pierantoni szenátor cikke után közlöm itt Calvo szavait, aki azzal vigasztalja magát, hogy Franciaország véleménye még nem jelenti egész Európa felfogását a római kérdésben. 3 Fentid. müveikben. 3 F. Liszt, Das Völkerrecht, 38—54. 1.
