Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból
444 DR. HANUY FERENC. szuverén; és azért a nemzetközi joggyakorlatban 1870. év után is meghagyatott a szuveréneket megillető diplomácziai képviseleti (aktiv és passziv) jog birtokában. A pápa követei (nuntius, internuntius, delegatus apostolicus), valamint a Vatikánnál akkreditált külföldi követek valósággal a diplo- maciai testülethez tartoznak ugyan, de más címen, más jogalapon, mint a szuverén államok és államfők által kül- dött, vagy az azoknak udvaránál akkreditált követek. A nemzetközjogászok ezen első csoportjának állás- pontjából a nuntiusoknak fenti kettős előjogára nézve praejudicium, joghátrány eo ipso még nem származik (bár, recht, 40. §.), F. de Martens (Traité de Droit International, 1883—7. tom. II. eh. I. p. 426.1 és Pradier-Fődére (Traité de Droit Inter- national nr. 81.). — Míg ellenkezőleg De Olivart (i. m. 105. 1.), Pas- quale Fiore, Corsi (Della situatione attuale della Santa Sede nel Diritto Internationale, 1886.) és Chretien (Principes de Droit Inter- national public, eh. I. nr. 77.) azt állítják, hogy a katholikus egyház is nemzetközi személy, mert saját személyisége van, jogképesség- gél és minden világi hatalomtól független tevékenységet fejt ki, van élő szervezete és egységes kormányzata. Érdekes, hogy ezen álláspontot foglalta el Georges Flaeschlen, a bukaresti felebbviteli tanács bírája, a »Revue de Droit International et de Législation comparée< folyóirat (Bruxelles) rendes munkatársa, egy e folyóiratban közölt cikkében (»La situation juridique du Pape comme chef supréme de la religion catholique«, 1904. évf. 6. sz. 85—94. 1.), ahol Flaeschlen egészen a katholikus álláspontot védi tisztán nemzetközi jogi érvekkel, bár megvallja, hogy ő maga nem is katholikus; a cikk éle Pierantoni római tanár és szenátornak ugyanazon folyóirat 1903. évf. 3. és 5. számában megjelent cikkének (»L’incapacité des Etats d’acquérir par succession dans un pays étranger«) álláspontja ellen van irányítva. Pierantoni cikke viszont P. Fiore nápolyi tanár előzőleg ugyanott megjelent cikkével (»De la capacité de l’Etat étranger, de l’Église et du saint-siége d’acquérir par succession«, 1903. évf. 1. sz.) helyezkedik szembe. (Az utóbbi cikkek tartalmára még visszatérünk). — A két ellentétes vélemény között közvetítő véleménye van Bonfils-Fanchille könyvének, mely szerint a katho- likus egyház nem »nemzetközi személy«, de a római Szentszék már valósággal az. (Bonfils-Fauchille Manuel de Droit International public, III. kiadás 1901. 80. 1.). H. Bonfils toulousei tanár írta ezen könyv I. kiadását, míg a III. kiadást Paul Fauchille a »Revue Générale de Droit International Public« szerkesztője dolgozta át.
