Hittudományi Folyóirat 16. (1905)

Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból

A PÁPA SZUVERÉNSÉGE JOGI SZEMPONTBÓL. 435 tásnak a római Szentszék szuverénségének kérdésére való jelentőségét még a francia katholikus képviselők és szenei- torok sem értették meg (a kamarában 499 szóval 10 ellené- ben megszavazták a római út költségeit: 450.000 frank összeget, a szenátusban pedig 144 szóval 2 ellenében),1 és a katholikus vagy a katholikusokat pártoló hírlapok és folyó- iratok (Revue des deux Mondes) is helytelenítették a pápá- nak tiltakozását és azt óhajtották, hogy a pápa fogadta volna el Loubet látogatását. Ilyen óhajt táplált a francia kath. főpapság egyrésze is.2 5. Ötödik eszközül világi szuverénségük megóvására a pápák azt használták, hogy a világi szuverénséggel járó államfői jogaikat gyakorolták is 1870-től napjainkig, legalább azon módon és mértékben, amelyben ezen gyakorlásra a lehetőség megvolt. Hogy 1870. év óta a pápák nem pusztán személyi immunitással bíró és immunis helyen lakó olasz állam- polgároknak tekintették magukat, hanem valóságos ural- kódoknak és államfőknek, az tagadhatatlan tény, amelyet XIII. Leo pápa 1882. év szeptember 11-én Jacóbini bibornok, államtitkár által a Vatikánnál akkreditált diplomáciai testű- lethez intézett jegyzékében félreérthetetlenül kijelentett. Ezen jegyzéknek megfelelő helyét fönt (II. 2.) már idéztem. De az 1882. évi jegyzék nemcsak arról tesz tanúságot, hogy a pápák magukat 1870. év után is uralkodóknak és államfőknek tekintették, hanem arról is, hogy ők államfői szuverén jogaikat a Vatikánban, az ott lakó egyének és ott fennálló intézetek és az ott felmerülő ügyek fölött gya- korolták is (»continuo ad esercitare quella somma di diritti di cui trovavasi investito prima del 20 settembre«), A szuverén, az államfői jogok főcsoportjai: 1. A tör- vényhozás, 2. az uralkodás, 3. a közigazgatás, 4. az igazság- szolgáltatás, 5. követküldós és elfogadás joga (az állam kép- viselésének joga), 6. a szuverén kezdeményezésre vissza­■ U. o. 237. 1. ־ U. o. 232-4 1. 28*

Next

/
Oldalképek
Tartalom