Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból
ság részesítette a pápát, mint a katholikus egyháznak szel- lemi fejét. A pápai álláspont mellett ezek ellenében azt szokás fel- hozni, hogy az olasz állami törvényhozás nem teheti szuve- rénné azt, aki nem az a nemzetközi jog értelmében, sőt az olasz állam nemzetközi hatálylyal szuverén »tiszteletjogoleat« sem osztogathat; nevezetesen a követelfogadás és követ- küldés joga teljesen a nemzetközi jog értelmében és nem az olasz törvény alapján gyakorolt szuverén joga a pápá- nak.1 A pápa a Vatikán falain belül nemcsak jogilag, hanem tényleg is szuverén maradt 1870. év után is, ő a Vatikán falain belül a területenkívüliségnek (»estraterritorialitá«) megszakítás nélküli birtokában maradt.2 Sőt a pápát Rómának a Tiberis folyamon túli részére, és ott a Vatikán környékére (»cittá leonina«) nézve is nemcsak tényleg, hanem jogilag is területenkívüliség illeti meg, mert a »cittá leonina«-t az olasz király és kormánya, Róma elfoglalásakor (1870. szept. 20.) érinteni nem is akarták. Ez kitűnik abból, hogy II. Viktor Emanuel 1870. évi augusztus 29-én S. Martino gróf által IX. Pius pápának átadott »memorandum«־ban fel- ajánlotta a »cittá leonina«-na'k teljes szuverénség mellett való átengedését;3 1870. szeptember 8-án ugyanazon király IX. Pius pápához írt levélben megismételte ajánlatát, 4 továbbá Visconti-Venosta olasz külügyminiszter a külhatalmakhoz 1870. október 18-án intézett jegyzékében (a külföldi udva- roknál akkreditált olasz követekhez intézett körirat: »cir- colare« alakjában) egész határozottsággal Ígéretet tett, hogy a pápa szuverén jellege sértetlen fog maradni, valamint az 416 DE. HANUY FERENC. temények soha el nem idegeníthetők, adómentesek és ki nem sajá- títhatók (artic. 5.); 3. a pápa az ő palotáiban állíthat posta- és távirdahivatalt (artio. 12.). 1 Pinclietti-Sanmarchi i. m. 81—104. 1. 3 I. m. 287. 1. 3 Bonfils-Fauchille, Manuel de droit international public, Paris 1901, 198. 1. 4 P. Brandi, L’estraterritorialitá del Vaticano, Civiltá Cattolica, 1904. évf. 266. 1.
