Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Kováts Sándor: A feltámadott test azonossága a mostanival és az egyediség elve
beavatkozását, mindenhatóságát és csodatevő erejét) teljesen mellékes, jelentőség nélküli dolog, valamint földi éltünk folyamán testünk anyagi elemeinek teljes kicserélése egyedi azonosságunkat és azonosságtudatunkat cseppet sem zavarja. Még a legaggályosabb lélek sem aggódik Énjének folytató- lagos egysége és azonossága felől, mikor a természettudósok- tói azt hallja, mily nagymérvű testi életének úgy napi, vagy pláne egy évi háztartásában az anyagkiválasztás és új anyagok fölvétele, — állítólag csupán kipárolgás útján körül- belül egy kilogramm! — íme mindig ugyanez a nehézség. Schellt is a folytonos anyagcsere gondolata és azután a kép- zeletben túlélénk kifestése tévesztette meg. D) Ezek után engedékenyebb hangon beszól. Lehet- séges ugyan, úgymond, hogy Isten a természet és az anyag- csere fejlődésmenetét kezdettől fogva úgy rendezi be, hogy ugyanazon anyag, mely a földi életben valamely test alkateleme volt. valamikép a feltámadás utáni testbe is felvétetik, ezt meg- teheti az isteni gondviselés, illetve előrelátás; mert minden kétségen felül áll, hogy Isten mindentudósága és minden- hatósága 1 egy atomot sem veszít el egy pillanatra sem szeme elől és rendelkezése köréből; azonban nem jó, nem tanácsos [mert káros a keresztény Istenfogalomra], ha oly könnyen hivatkoznak Isten hatalmára, mintha a hittudós iskolák csak úgy rendelkeznének vele; hozzá ily kétes értékű, pusztán külső, anyagi jelentőségű postulatumok kedvéért. így az Isten hatalmára való hivatkozás könnyen »Deus ex machina« benyomását keltheti. Nem tanácsos a világprocessusban nyilvánuló törvényszerűséget és continuitást oly könnyen feladni, mikor még oly rendkívüli és oly nagy kegyelmi ténynél, minő a megtestesülés volt, sem szakította meg Isten kifelé észrevehetőleg, legalább nem nagyobb mértékben, mint amennyire absolute szüksége volt.1 2 1 Ámde a hittudósok egyhangúlag az isteni mindenhatóság művének mondják a föltámadást. 2 Ez egyelőre elég, hogy beismeri a lehetőséget. Vájjon a beavatkozás szüksége fenforog-e, az más kérdés, az attól függ, hogy dől el az egyedítés elvének kérdése. A FELTÁMADOTT TEST AZONOSSÁGA. 223