Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Kováts Sándor: A bibliai tulajdonnevek és idegen szavak írásmódjáról
108 VEGYESEK. צ = ez, ש = sz, ש = S. Ezek közül csak kettőhöz fér szó: annak a veszélynek vagyunk kitéve, hogy az s-et idegen szavak- ban sz-nek fogják olvasni, de ha tudják [tehát figyelmez- tetni kell az olvasókat], hogy az átírás teljesen magyaros és szigorúan fonetikus, akkor ez a nehézség magától elesik. A másik dolog, hogy a צ tulajdonkép emphatikus sz, tehát kettős szsze 1 volna írandó. Azonban, mivel a keresztény kiejtésmódban még mindig nagyon elterjedt szokás, hogy ez-nek mondják, véleményem szerint megtartandó a ez, már azért is, mert így legalább külön betűt kap a צ. Megjegy- zem még, hogy cégével irandónak tartom a צ-ס^ legalább a mély magánhangzók előtt, nehogy k-nak ejtsék ki. De az ismeretesebb neveknél célszerűbbnek mutatkozik a kettős ssz használata, mivel a Yulgátá rendesen s-szel írja a sszádét. Ami a magánhangzókat illeti, a héber nyelvben csak a három primär hangzó: á, i, u és két secundär hangzó: é, ó szerepel, az mind megvan a magyarban is, sőt több. Mégis akadunk nehézségre, t. i. a hosszú és rövid hangzó- kát a magyarban pontosan jelezni lehet: í, i, ú, u, ó, o, é, e, egynek kivételével, t. i. nincs rövid á-nk, ezt tehát ignorálni, negligálni leszünk kénytelenek. Megfordítva, a zsidó nyelv nem ismeri a magyar ä hangzót, hanem csak az á-t, azért nem szabad á-t, hanem csak á-t használni [kivéve a már nagyon meghonosodott szavakat]. E szabály ellen nagyon gyakran vét Tárkányi átírásmódja, pl. Abarim, helyesen: Ábárim, Abana, helyesen: Ábáná stb. A »swa mobilét« rövid e-vel, a »swa compositumot« a megfelelő hangzóval jelezzük. Kettős hangzó a héberben nincs, de mivel a magyarban sincs, ez nem okoz nehézséget. Tehát pl. ידמ = Mádái és nem Mádáj. םירפא = Efráim, nem Efrájm. De igenis nehézséget okoz az א és V a szó közepén, mert ezt »hiatus«- szerűleg ejtjük ki, azért ily esetekben az átírás nagyobb pontosságának biztosítására alkalmazandónak tartanám a magyarban nem ismeretlen hiányjelet ’ pl. ריאי = Já'ir, יא א ל == U’él. לא יניעל = Eljó’énái stb. Eszerint א és ע a szó elején nem jelezendők, de a szó közepén a most említett esetek- ben hiányjellel jelezendők. ׳ד = h, teljesen egyezik a magyar
