Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 127 isteni méltósággal tisztelték meg. Elhomályosodott minden; a Teremtöt látták és a teremtményeket imádták helyette. Egyedül Illés volt, aki az erény szövétnekét kezébe ragadta, a bölcseség magaslatán, mintegy hegytetőn állva s magát szakadatlanul abban gyakorolva. De a szövétnek fénye nem vetett világosságot másra, mert mindnyájan mélyen szenderegtek s a bálványozásba sülyedve raboskodtak. Szép példát találunk még a festésre sz. Ambrusnál (de Elia et jejunio c. 13.), Nyssai sz. Gergelynél, könyőrületről szólva, a bénát ecseteli. Gyönyörű sz. Jeromos festése: sz. Paula búcsú- zása (27. level., most 105. lev. ad Eustoch.), Nagy sz. Vazulnál Góliáth lefestise (15. besz. Dávidr.), Remek Náz. sz. Gergelynél a Makkabeusok anyjának festése. PÉLDA A LEÍRÁSRA. (Desriptio.) Nyssai sz. Gergely (Hexaemeron. 1. fej.). Ekként lön min- den. Mert így mondja Mózes. És lön ég és föld és mindenek benne, és minden fel lön ékesítve olyan szépséggel, amely meg- felelő vala néki: a menny tündöklő csillagok fényével; a tenger és a lég röpülő és úszó állatokkal; a föld gazdag változatú növényekkel és fűzekkel. Mindez mintegy pillanat műve volt, amint a jóságos Isten a termékenyítő erőt hozzá megadta vala. Megtelik vala a föld a legszépségesebb terményekkel, virágot és gyümölcsöt teremve bőségben. A mezőt elárasztották a virágok a legtarkább szőnyeggel. Feltűntek a hegyorom és a sziklatetö, közben simán meghajló orommal, és a völgy virágillatával és illatos füveivel, s a legkülönbözőbb .fák hosszú sorban, bár csak most bújva elő a földből, mégis már teljes szépségben és érésre készen. Az állatok, amelyeket Isten a semmiből hoz vala létre, mind örvendezve a létnek, vígan szökdeltek s hasonmásukkal barangolva által az erdőket. És az énekes madarak kara az üdítő árnyékban . . . Ama fönséges lény, a teremtés koronája, az ember, még nem ütötte fel trónját a teremtett mindenségben................ R emek leírását találjuk az égnek Aranyszájú sz. Jánosnál. A virágzó rét leírását találjuk sz. Ambrusnál (Hexaem. 1. III. c. 8.), Sz. Vazulnál az éhínség leírását (tempore fám. cap. 3. 1.) Theodoret gyönyörűen írja le a tenyert (2. szentbesz.), az elefántot (5. szentbesz.), Aranyszájú sz. János az ütközetet (de sacerdotio lib. VI.), s a tűzveszedelmet (Homil. 10. in ep. ad Ephes.), a tavaszt Náziánzi sz. Gergely (oratio 43. ad finem) s fenséges egyházat (orat. 19. in tandem Patris); Synesius leírja a tengeri vihart (ep. 4.): a terméketlen homoksivatagot Sulpitius Severus (Dial. 1. initio.); a hangyabolyt sz. Jeromos (vita Malchi) stb.
