Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Dr. Hám Antal: A szerzetesrendből való elbocsátás és kizárás

A SZERZETES RENDBŐL VALÓ ELBOCSÁTÁS ÉS KIZÁRÁS. 77 felebbezhet.1 Ily esetben a bizottság haladéktalanul átteszi az eredeti períratokat, t. i. a vizsgálat jegyzőkönyvét (pro- cessus), a vizsgálat eredményének rövid összegezését (restric- tűm), a védelmet és az Ítéletet1 2 a S. C.-hoz. Míg a felső bíróság válasza megérkezik, az ítélet hatálya fölfüggesztetik. Ha pedig sem a vádlott, sem védője nem felebbez a kitűzött idő alatt3 úgy szintén ha a S. C. megerősíti az ítéletet, ez jogerőre emelkedik. A S. G. határozata ellen felebbezésnek helye nincs,4 legfelebb perújítás kérhető, de ezt a pápa csak igen ritkán és nagyon fontos okokból engedélyezi.5 Ha az ítélet jogerőre emelkedett, a rendfőnök köteles azt haladéktalanul közölni az ordinarius locival,6 aki a bejelentést egyszerűen tudomásul veszi; ellene szót nem emelhet, az ítéletet felül nem vizsgálhatja, sem a szerzetes- nek esetleg hozzá intézett felebbezését el nem fogadhatja,7 mivel sem a kivett szerzetek fölött nem bir joghatósággal, sem a S. C. ítéletével szemben állást nem foglalhat. 5. A kizárás eredményei. Noha a kizárás a szerzetes jelleget nem szünteti meg, mindazáltal mivel a kizárt szerzetes nem tényleges tagja többé a rendnek, tartozik szerzetesruháját letenni és ha legalább a kisebb rendeket felvette,8 a világi papok öltő­1 c. Quod ad consultationem 15. de sent, et re iud. X. (II. 27.), c. Concertationi 8. de applat. (II. 15.) YI°: Decret. S. C. EE. et ER. Reis 1835. iussu Greg. XYI. promulg. n. II. (Bizzarri i. m. 163. 1.). Instructio S. C. EE. et RE. cit. n. XXXYIII. (Holliveck i. m. 373. 1.). 2 Decret. Reis n. IV. 1. 2. 3. 4. ; Instructio cit. n. XXXIX. (i. 11.). 3 Decret. Reis n. III. ‘ S. C. EE. et RR. 20. Aug. 1601. in Reginen. (Bizzarri i. m 236. 1.). 6 Decret. Reis n. XIV. (Bizzarri i. m. 164. 1.). c Decret. Sacra §. 4. 7 Bened. XIV. De Synod, dioec. L. XIII. c. 11. n. 20. ; Ferraris s. v. Eiicere n. 38. 8 Suarez, De virtute T. IV. L. III. c. 6. n. 14.; Ferrari i. m. 331. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom