Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Zubriczky Aladár: Az Oltáriszentség engesztelése
Heinrich csak azt a megjegyzést teszi Scheebenre, hogy a boldogító látás még nem szükségszerű következménye a személyes egyesülésnek. Továbbá azt vélik, hogy a malaszt teljessége Krisztusban főleg a boldogító látásban valósul meg. »Az állapotbeli malaszt Isten fogadott fiaivá tesz minket és vele az ég örököseivé. Krisztus azonban nem fogadott fia Istennek, hanem természetes egyszülött Pia; tehát természete szerint szükségképeni örököse a menny- országnak. Tehát közvetlenül a személyi egyesüléssel együtt megilleti Istennek látása.« 1 A Szentírás idevágó nyilatko- zatai, melyek azonban magukban nem döntik el a kérdést, a következők: »Bizony, bizony mondom nektek, — mondja Jézus sz. Jánosnál 3, 11—13. — hogy amit tudunk, azt mondjuk és amit láttunk, azt bizonyítjuk. . . . Ha földiekről szólottám nektek, és nem hiszitek: miképen fogjátok hinni, ha mennyeiekről szólok nektek?« És ugyancsak Jánosnál (8, 38.): »Én amit Atyámnál láttam, azt mondom.« Ezen bizonyítókok, de főkép a hittudósok igen nagy többsége, a régieknek pedig összesége arra bírnak, hogy ezen újabb elenyésző töredékkel szemben megmaradjunk a régi alapon és Jézus emberi lelkének boldogító látását mint biztosat fogadjuk el. Ha pedig elfogadtuk, azt tartjuk a régi theologiával, hogy ez a bolgogító látás Jézus emberi lelkének első pillanatával kezdődött, azóta egy pillanatig sem szünetelve örökké tart. Sőt egészen természetesnek találjuk, amit sz. Tamás a Compendium theol. ad fr. Regi- naldum 216. fejezetében ír, hogy t. i. Jézus emberi lelke Isten boldogító látásában már e földön oly fokban részesült, mint senki más akár a mennyekben.2 Nem szabad azonban azt gondolni, mintha az az Isten- ben való elmerülés, mely a boldogító látással jár, akadá- lyául szolgálna, vagy épen lehetetlenné tenné a léleknek mással, tehát teremtett dolgokkal való foglalkozását. Az emberi lélek sokféle tehetségeinél és szellemiségénél fogva 1 Heinrich, Dogm. Theol. VII. 742. s Jungmann. De Verbo Incarnato. Regensburg. 1884. 204. old. 572 DR. ZUBRICZKY ALADÁR.
