Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Notter Antal: Az egyház kizárólagos törvényhozó joga
AZ EGYHÁZ KIZÁRÓLAGOS TÖRVÉNYHOZÓ JOGA. 33 helytelenítő kifejezése jogi kijelentés-e, vagy csupán az erkölcsi fölháborodásból eredő mondás. A vezeklő könyvek — libri poenitentiales — oly hatá- rozatlan kifejezésekkel élnek a szóban forgó tárgyról, hogy lehetetlen megállapítani, vájjon a házasságot, mely a foga- dalom ellenére köttetett, érvénytelennek vagy csak tilosnak tartották-e.1 A fogadalomnak ünnepiesre és egyszerűre való felosz- tása tulajdonkép G-ratiannál kezdődik. De e kétféle foga- dalom joghatásainak a szétválasztása is világosan csak az említett 1139. évi II. lateráni zsinaton történt meg. Még Huguccio, III. Ince pápa híres bolognai tanítója, az egy- szerű fogadalmat is bontó akadálynak tekintette, ami azon- ban nem lett uralkodó felfogássá.2 Az előadottak, véleményem szerint, eléggé bebizonyítják, hogy a fogadalom mint házassági akadály tekintetében az egyház önálló törvényhozói működést fejtett ki. Az egyháznak az a ténye, hogy az ünnepies fogadal- mat per fictionem vagy• per analogiam házasságnak, az ünnepies fogadalom megszegését pedig quasi házasságtörésnek tekintette: egészen önálló törvényhozói aktus, melynél az egyház figyelemmel volt sz. Pálra, de egyáltalán nem volt figyelemmel a római állami törvényre. És amint az egyház, egészen függetlenül az államtól, a saját törvényhozói hatalmára támaszkodva az ünnepies fogadalomra vonatkozó jogszabályokat a házassági kötelékre és a házasságtörésre vonatkozó elvek mintájára konstruálta: úgy viszont — mint ezt I. Ince pápának Yictriciushoz írott levelében ■ láttuk — az egyszerű fogadalommal ismét a maga törvényhozói szuverenitásánál fogva egy másik jogintéz- ményt választott, melynek mintájára az egyszerű fogada- lomra vonatkozó jogszabályokat megalkotta, t. i. a bonae fidei contractusokat. Az egyháznak ez az önálló törvényhozó joga a házas- sági köteléket érintette, mert számos felhozott zsinati végzés 1 Freisen, id. m. 688. s köv. 2 Schnitzer, id. m. 445. s köv. 1.; Freisen, id. m. 706. s köv. 1. Hittudományi Folyóirat. 1904. . 3
