Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Pop István: A keleti egyház zsinati törvénykezése a világiak püspökválasztási jogáról és cselekvőképességéről
A KELETI EGYHÁZ ZSINATI TÖRVÉNYKEZÉSE. 333 látván, hogy a választások rendes betartásával, csak Ariá- nust lehetett a püspöki székre ültetni, ezt pedig minden áron kerülni kellett.1 így Eustáthot Antiochiának (325-ben) és Pétert — sz. Athanáz utódjává — Alexandriának (374-ben) csak egy kisebb számú szomszédos püspökök gyülekezete választotta mega püspökül. Az Ariánusok a maguk részé- ről ilyenkor ellenpüspököt választottak; ha ez esetleg nem történhetett meg, a hitrokon császár egyszerűen kinevezett egyet. Yalens keleti császár, Péterrel szemben, Alexandriában Luciust állítá elő katonai karhatalommal. A nép szavazatának igénybe vétele nélkül rendeltek főpásztorokat a távoli országokban is, p. o. sz. Athanáz Alexandriában, rendelte Frumentiust az indiaiaknak, Aetiopia székhelylyel.1 * 3 Itt-ott azért nem volt szükség a nép nyilatkozatára, mert már intézetek is alakultak, azoknak a rendszeres kiké- peztetésére, kik püspökségre készültek. Sokrates (f 439), szin- tén bizánci ügyvéd, írja, hogy Alexandriában, Sándor püs- pök gyermekeket nevelt a papi pályára és köztük volt sz. Athanáz is.4 Hasonló intézményt írt elő a II. vasioni zsinat 529-ben, egész Itáliára, Franciaországban pedig a III. toursi zsinat 813-ban k. 12. A cél szolgálatában természetesen állottak a plébániai majd később a kolostori és káptalani iskolák5 is, egészen fel az egyetemig és a trienti zsinat által előírt formális szemináriumokig. Nagyon tévednek, kik azt hiszik, hogy abszolutistikus törekvések vezérelték a püspököket, hogy kezükben ossz- pontosítsák a betöltések körüli hatalmat. Az egyházi tör- vényhatóság szellemét soha sem irányította egoismus s ura- lom utáni .vágyakozás, hanem salus rei publicae suprema 1 Collat Carthagin c. 182. in Harduin collect, concilior. י Teodoret 11. e. I. 7 ; IY. 20. 8 Rufinus L. 1. c. 9. Sokrates h. e. 1. 1. c. 19. Theodor. I. c. 23. 4 L. eccl. lib. 1. c. 11. 6 C. 3. de vita et honest, der. III. 3. c. 12, Dis. 37, c. 1; Carsa 12. Qu. 1.
