Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Karácson Imre: Szent János Apostol halála

SZENT JÁNOS AI'OSTOL HALÁLA.

615

fétáid által kijelentetted magadat, ki sohasem hagytál el, hanem az elveszetteket mindenkor megmentetted stb.«

Ilyen hosszabb hálaadó imádságot mondott az apostol.

Az imádság végeztével pedig így szólt: »Te légy velem Uram Jézus Krisztus! Azután lefeküdt a gödörbe, hová köpönyegét terítette s mondá nekünk: Békesség veletek testvérek!«

»Miközben mi örvendtünk és zokogtunk sz. János lelkét az Úr Jézus kezeibe ajánlotta.«

így történt az örmény emlékirat szerint sz. János elalvása vagyis halála.

Sz. János halálának ilyetén elbeszélése az örmény emlékiratnál későbbi eredetű latin krónikákban is föltalál- ható, ami nyilván igazolja, hogy az a görög nyelvű leírás, melyből az örmény fordítás készült, szélesebb körben isme- retes volt. Toursi sz. Gergely a következőleg ir: »János élve szállott le sírjába s megparancsolta, hogy földdel befedjék«.1 Hasonlókép irta le a régibb krónikák után Isidorus Hispo- lensis is sz. János halálát: »Mikor — úgymond — elköltő- zésének napját közeledni érezte, beszélik, hogy sírt ásatott magának s azután Istenhozzádot mondván a testvéreknek, imádkozás után élve ment le a sírjába, melyben mint az ágyban elnyugodott«.2

Sz. János haláláról szóló eme legrégibb leírás, mely örmény nyelven maradt fönn, okozta azt a hiedelmet, hogy sz. János nem halt meg, hanem élve fekszik sírjában és csak alszik. E legendás hiedelemre könnyen alkalmul szolgálha- tott az a leírás, mert nem mondja ki határozottan, hogy az apostol meghalt s egyéb sem kellett, mint hozzávetni sz. János evangéliumának XXI. fejezetéből a 21. és 22. verset, ahol sz. Péter apostol kérdi Jézust János jövendő sorsa felől

1 Greg. Túron. »Joannes vivus descendens in tumulum, operiri se humo praecepit.« De Gloria Martyrum. L. I. c. 30. Lásd még Corn, a Lapide Comm. in. Ev. S. Joan. c. XXI.

2 »Cum diem transmigrationis suae imminere sibi sentiret ius- sisse fertur effodi sibi sepulchrum, atque inde valedicens fratribus, facta oratione, vivens tumulum introivit, deinde, tamquam in lectulo, in 60 requievit.« Isid. Hisp. De vita et obitu utriusque Test. Ssorum. c. 74.