Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Irodalmi értesítő
IRODALMI ÉRTESÍTŐ. 799 kodó, a kánonjognak a kamatszedésre vonatkozó tilalma közgazdaságilag is indokolt volt, gátat vetett a jogosulat- lan, merőben csak luerativ pénzszerzésnek. E mellett a kánonjog is megadta a módot és lehetőséget a kölcsönszer- zéshez járuló külön szerződések által arra, hogy a kölcsön- adót a károsodástól megvédelmezze, valamiut arra, hogy a tisztességes üzleti érdekek akadálytalanul érvényesüljenek, amiről az ipar és kereskedelemnek, különösen a keresztes- hadjáratok után beállott nagy fellendülése kétségtelen bizonyítékot szolgáltat.1 A perjog köréből felemlítendőnek tartjuk szerzőnek a bizonyító eszközök előadása nyomán az istenítéletekre (ordalia) vonatkozó helyes észrevételeit. Hazánkban a víz- és vaspróbát, valamint a bajvívást alkalmazták a peres eljárásban bizonyító eszközökül. Az ordaliák még a pogány néphitből maradtak fenn, amelyek ellen az egyház minden- kor küzdött, de csak lassanként és fokozatosan volt képes a nép szokásaiban gyökerező ezen embertelen bizonyító eszközöket kiküszöbölni. A pápák, V. Istvántól kezdve (885—891.) gyakran kikeltek a próbák ellen, istenkisértés- nek jellemezve az azok alapjául szolgáló azon népies fel- fogást, hogy a mindentudó Isten az ártatlannak védelmére kel, annak javára csodát művel. IX. Gergely elődeinek — III. Coelesztin, III. Ince, III. Honorius — tiltó rendelke- zéseit felvette decretalesei közé (Cap. 1—3 de purgatione vulgari V, 35), miáltal azokat egyházi köztörvényekké emelte. Nálunk az Árpádkor végén tűnnek el a próbák a perjogból, az 1279. évi budai zsinat 8. pontja eltiltván az egyháziakat a közreműködéstől. A bajvívást az 1486. évi dekrétum 18. pontja küszöböli ki a bizonjútási eszközök sorából, azon indokolással, hogy a perekben a királyi sze- mélynöknek jelen kell lenni, aki többnyire papi személy, azonkívül résztvesznek a bíráskodásban érsekek és püspökök, akikhez nem illik, hogy valakit bajvívásra Ítéljenek (461. 1.). * * * 1 L. bővebben : Ratzinger, Die Volkswirtschaft in ihren sittli- chen Grundlagen 1881. 207—820. 1.
