Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Irodalmi értesítő
irodalmi értesítő. inkább előmozdították, sőt zokon vették, ha királyaink az öröklés vagy fölajánlás által nyert egyházak kegyúri jogát tovább adták. III. Honorius pápa 1221-ben inti II. Endrét, hogy a gyermektelenül elhalt kegyuraknak reája szálló kegy- úri jogait ne adományozza el másoknak, mivel az ily egy- házak sok kárt szenvednek, de tartsa meg a kegyuraságot a király maga, vagy adja át az illető egyháznak, vagy a megyés püspöknek.1 Az egyházi tekintély által pártolt szokásjog alapján véljük, hogy fejlődött az egyetemes kegyuraság eszméje, amely nem zárta ki a magánkegyuraságnak kánoni alapon való létesülésót, de másfelől széleskörű jogokat biztosított a főkegyúrnak a magánkegyurak felett. Ide sorozzuk a főkegyúr azon jogát, melynél fogva: kiváltságkép adomá- nyozza a kegyúri jogot; kegyúri vitás kérdésekben Ítél; a kegyurak jogait és kötelességeit szabályozza; az érdemetle- nektől elvonja a kegyúri jogot; a bemutatást, mulasztás esetén, az átháramlás jogán eszközli. E téren azonban min- denesetre van még helye a kutatásnak, amely alkalmas a magyar birtokjog múltjára is bővebb világot deríteni. A jogforrások ismertetése kapcsán (279 -301. 1.) említi szerzőnk a kánonjogot, amelyből, mint európai anyajogból, hazai jogunk is merített. Kezdetben az egyház a római joggal ólt, majd a germán jog figyelembevételével megalkotta a saját jogrendszerét, a kánonjogot, amely, miként a nyu- gáton általában, úgy hazánkban is a magánjog terén több irányban érvényesült. Jelesül az egyház hatáskörébe jutott a házasságjog s azzal kapcsolatosan a gyermekek törvényes- sége, a hozomány, a hitbérre vonatkozó eljárás, továbbá a végrendeleti ügyek stb. Ezenkívül befolyást gyakorolt az egyház a büntetőjog fejlődésére, a perjogi intézményekre. Annak bizonyítására, hogy hazánkban a kánonjogot s ■a mellett a római jogot is tanították, — a veszprémi egyetemen, — felhozza szerző IV. Ince pápa 1254. évi okle- veiét. Ezen oklevélben a pápa Francia-, Angol-, Skót-, ?96 1 Theiner, Monum. I, 30. L. Balics i. h. II/2. 141. és kv. 11.
