Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 749 mák minden emberre nézve, bogy midőn Damaskusban háiom bűnösnek megkegyelmezett, nem fog megkegyelmezni a negyedik- nek; hogy gyakran egyetlen egy vétek is teljessé teheti a bűnös elkárhozását; tudom, hogy »borzasztó ő az ember fiaira vonat- kozó határozataiban,« hogy »az ember nem ismeri haragjának erejét,» s hogy »soha senki sem volt képes kiszámítani haragját és méltatlankodását.« 1 Elfogadva e borzasztó és kétségtelen igazságot, vonjunk le belőle egy hozzá nem kevésbbé hasonló következményt. Ha a Szentirás folyton azt hirdeti, hogy az Isten néha magára hagyja a hűtlen lelket s hogy, miután hosszú ideig hiába viselt gondot Babylonra, azzal állott boszút, hogy magára hagyta; bizonyára sehol sem igazságosabb és jobban helyén való e szigorúság, mint a halálos ágyon : Isten saját igazságosságának tartozik vele, hogy a bűnöst magára hagyja. Mert, mondják csak K. H., ha Isten egyes kegyelmének elhanyagolása után magukra hagyja az egyes embereket, mire számíthatnak önök az utolsó pillanatban, s különösen önök, kik ekkor napjaikat csak kegyelmével való visszaélésök szerint számíthatják ; önök, kiket életök hajnalától ez utolsó óráig folyton csak kegyetlen és meddő lelkiismeretfurdalás kínzott, önök, kik már talán annyira jutottak a töredelmetlen- ségben és hálátlanságban, hogy ezerszer is megirigyelték bűn- társaik lelki állapotát, a kiknek lelkiismeretét a bűnben is nyu- godtnak látták, s a kiknek szíve megkórgesedett a vallás min- den megfélemlítésével szemben; önök, akik addig utasították vissza irgalmát, mig csak hűtlenségük gyümölcsét élvezhették; önök, kiket ez elhagyatottságra maga készített elő, ismételve figyelmeztetvén önöket, hogy ridegen bánik a bűnösökkel, akik megtérésüket halálos ágyukra hagyják. Azt akarnák-e, hogy akkor Isten jóságos szemmel pillantson önökre, hogy nyomorú- ságuk napján megemlékezzék önökről, vagyis azon egyetlen helyzetben, melyet haragja oly régen várt már, hogy boszút álljon s megbüntesse azon méltatlan visszaélést, amelyet kegyel- mével szemben tanúsítottak. Azonban, Istenem, hová lenne az igazság, mely nyilait a bűnösnek vérébe mártja, mely csúfolódik a haldokló gonosznak könnyein, s a mely boszúállásban vigasztalódik ? S hová lenné- nek ama borzasztó és mindig eredményes fenyegetések, amelyeket szent könyveinkben hagytál ránk ? S mikor állana boszút az Isten, K. H., ha ekkor nem állaná meg? Türelme, mely a bűnöst egészséges korában megszívelte, lenne-e oly borzasztó, mint ami- ]yennek maga mondja a Szentírásban, ha a kegyelem tényével » L. XXXIX. Zsolt. 11. 12.
