Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Trikál József: Az ájtatos alapítványok és alapítványi jog története
666 DB. TRIKAL JÓZSEF. de ebbe a helytartótanács beleegyezése is szükséges. Ha valamely tőke kezelés folytán talán felszaporodott, úgy ezen gyarapodás is a közalapba befektetendő. Megmagya- rázza az 1785. nov. 2-án kelt rendeletének azon kitételét is: in quantum Capitale in dimidietate valoris Hypothecae subsistit«, amelynek az az értelme, hogy azon javak, ame- lyek nincsenek első helyen betáblázva, sem azonnal be nem táblázhatok, nagyobb határidő után is, mint amely a köte- lezvényben fel van tüntetve, felmondhatok és behajthatok. Ha az alapítók még életben vannak, megengedi nekik, hogy a tőke náluk maradhasson. Úgyszintén, ha nem pénzt, hanem '.,bizonyos ingatlant köt le az alapító akár szent- misék, akár más istenitiszteleti célra, ha az illető jószág az alapítónál vagy utódainál kellőképen biztosítva van, nem kívánja azt tőkébe beváltani és a közalapban elhelyezni. Még a papnevelő-intézetek alapítványait sem vette ki intézkedése alól. Még 1786. máj. 6. 1518/19.325. szám alatti rendelete folytán javaik a közalapokhoz csatoltattak, meg- tiltva egyszersmind, hogy azok magánosoknál helyeztesse- nek el gyümölcsözés végett. II. József, midőn az alapítványokat ily központi, állami kezelés alá vette, nem sajátította ki az egyes célok birtokából. Nyíltan kifejezést ad ezen gondolatnak még az 1786. óv jun. 17-iki rendelete, amelyben határozottan kije- lenti, hogy a »capitalia fundis publicis elocata priores suos proprietarios retineant«. Ezen közalapból kellett felvenni évenként a bizonyos célokra rendelt összegeket és kama- tokát, a már előzetesen bejelentett egyének aláírásával ellátott nyugtákra. Midőn azonban az ájtatos alapítványokat nyilván állami tekintély kezelte, megszűnt azok törvényes kópvi- selője az egyház, illetve a püspök lenni, hanem az igenis a kincstár, illetve a főkegyúr lett. A tisztviselők ugyanis a király megbízásából és az általa kiadott rendeletek sze- rint jártak el az alapítványok kezelésében. A kezelésért nem az egyháznak, hanem csakis a királynak felelősek, aki az egyházi alapítványokat világi célokra is fordította, amint
