Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Karácson Imre: Szent János Apostol halála

612 DR. KARÁCSON IMRE. mint ahogy belement. Ezen esemény emlékét az egyház is megünnepli május 6-án. Rómából számki vetésbe ment sz. János a sziklás Patmosz- szigetre, mely a kis-ázsiai Szporadok között van.1 A hagyó- mány szerint, melyet sz. János maga is megerősít,1 2 e szige- ten írta meg jövendölésekkel telt könyvet, az Apokalipsziszt. Domitianus halála után Nerva következett a császári trónon, ki két évig tartó uralkodása alatt szabadságot adott mind- azoknak, kiket elődje száműzött.3 Ugyanekkor sz. János is visszatért Efezusba s ott is maradt haláláig. Sz. Jánosnak Efezusban töltött öreg napjairól hiányoz- nak a történelmi adatok. A keresztény hagyomány több aprólékos kis eseményt őrzött meg róla, melyek egészen ráillenek a szelíd lelkű apostolra s megfelelnek annak a jellemzésnek, mely az apostolról a köztudatban ól. A hagyomány szerint egy igen kedves ifjú tanítványa volt sz. Jánosnak, akit Efezusból való távoztakor egyik szomszéd püspök gondjaira bízott. Visszatértekor fájdalom- mai értesült sz. János, hogy az ifjú kellő fölügyelet hiányá- ban rossz társaságba keveredve rablóvá lett. Sz. János öreg kora dacára elindult az eltévedt ifjú fölkeresésére és öt szerencsésen vissza is vezette. Ezt a történetet alexandriai Kelemen írta le 4 s őrizte meg az utókor számára. A másik rege sz. Jánosról, hogy üres perceiben egy szelídített fogoly madárral szokott játszadozni s története- sen egy fiatal vadász, ki már régen kívánta látni az após- tolt, épen akkor érkezett oda, midőn a fogolylyal játszott. Nagyon megbotránkozott a vadász az apostol szórakozásán. Sz. János ezt észrevette s látván az íjat a vadász kezében 1 Tüzetes leírását adja Guérin, Description de l’ile de Patmos Paris 1856. 2 Apocalyp. I. 9. * Eusel, Hist. eccl. III. 70. * Ölem. Alex. Quis dives salvetur. 41. — Ebből vette Herder is »Der gerettete Jüngling» című munkájának tárgyát. Lásd La Controverse et le Contemporain. Lyon 1886. T. VII. 579. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom