Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Trikál József: Az ájtatos alapítványok és alapítványi jog története

HR. TIIIKAL JÓZSEF. Ne csodálkozzunk ezen. A keresztény társadalom fel- üdült a Clugny-reform ifjító szellemétől; szent Bernát, az egyszerű szerzetes, ostort font gyújtó szavaiból az erkölcsi és szellemi elzüllésre, mozgatta egész Európát nyugattól keletig. A vagyon felhalmozása, az élet céljának utálatos felfogásával szemben, amelyre VIII. Benedek azt mondta, hogy a papok úgy élnek, mint az »Epicureus porcus«, meg- mutatta azt a boldogságot, amely a szegénységben és az erkölcsi tisztaságban megnyilatkozik. Hogyne vonzották volna magukhoz a világiakat a szegény szerzetesek! Akinek volt bűne, amelyet jóvá kellett tenni; áldozatos lelke, amely, mint a szeretet, kiárad, ide hozta ajándékát. Fogadalmuk volt a szegénység; nem féltek hát attól, hogy javaikat a szélnek eresztik. Bíznak, de úgy, mintha nem bíznának azon lelki szegények. Ezen korban, midőn a javak oly bánásmódban része- sültek, mintha gazdátlanok lennének, a püspököknek az ájtatos alapítványok feletti felügyeleti jogot szükséges volt mind élesebben kidomborítani. A plébániáknál az archidia- conusok voltak a püspök szeme és keze. De kezeik sokszor ragadozók voltak. Maguk is kinyújtották azokat a plébá- nosok jövedelmeinek csökkentésére.1 Sőt a püspökök is gyakran jogtalanul tulajdonítottak el egyházi vagyont, kisebbítették a plébánosok javadalmát, hogy kapzsiságukat kielégítsék. Gondoljuk meg, hogy az alapítványokat leg- nagyobb részt fekvőségekben tették, amelyek jövedelme jó prédája volt a kapzsi szellemnek. A közhasznú intézmények felügyelete szintén a püspök jogkörébe tartozott. A zsinatok figyelmeztetik az egyház- főket, hogy a kezelésük alatt levő javakat ne úgy tekintsék, mintha saját vagyonuk volna, ne is úgy bánjanak velük! Vigyázzanak, hogy azon javak, amelyek a »bűnnek vált- ságai«, a »hívők ajándékai«, a szegények örökségei«, lelkűk romlására ne szolgáljanak. Nagyon féljenek azok kezelésében és sem a hatalmasoktól meg ne ijedjenek, kik azokat más 574 Conventus Ticinensis II. 855. 0. 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom