Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Trikál József: Az ájtatos alapítványok és alapítványi jog története
AZ ÁJTATOS ALAPÍTVÁNYOK ÉS ALAPÍTVÁNYI JOG TÖRTÉNETE. 559 melyek rendeltetésüktől elvonattak, vagy világiak kezén voltak, visszaadatta. Gondja volt, hogy a hűtlen, pazarló elöljárókat állásukból eltávolítsa és oly férfiakra bízza a kezelést, akik ezen intézményeket »iuxta Deum regnant et de alimoniis pauperum nihil substrahant«. Majd meg kötelességökké tette az apátoknak és püspököknek, hogy kolostoraik és székhelyeik mellé jótékony intézeteket állít- sanak fel.1 Gondosan körülvonalazza a 816. augsburgi zsinaton, hogy minden kolostorban legyen szálló, megmondja a helyet is »ad portam monasterii«. A szegényháznak a templom közelében kell lennie, »iuxta ecclesiam, in qua presbyteri cum ministris suis divinum explent officium«. Olyan hely- nek is kell lenni, ahol özvegy és szegény nők ellátást nyernek. Tizedet kellett adniok a kórházakra, a szegények ápolására és ezt mir! d azon elv alapján, hogy az egyházi vagyon szegényvagyon is. Ami pedig ezen jótékony intézetek fentartását illeti, ezek is nagyterjedelmű földbirtokokkal rendelkeznek.2 Hink- mar reimsi érsek bőven javadalmazta a kórházat, amely- nek vezetését székesegyháza kanonokjaira bízta8 és hatá- rozottan kizárta hogy utódai ezen javakat bármiféle ürügy alatt is saját céljaikra fordítsák. Ebben a korban, midőn tehát minden egyházi intéz- mény létföltétele földbirtoktól függött, a jótékonyság házai meglehetős önállóságot élveztek. Sok tekintetben úgy szere- pelnek, mint független intézmények. Örökölnek, vagyon- szerzési joggal bírnak anélkül mégis, hogy azon jogi köte- lékből, amelylyel az egyházhoz fűződnek, kilépnének. Vagyis más szóval jogi önállóságuk abban áll, hogy saját vagyon- nal rendelkeznek, amely csakis az alapító szándéka szerint kezelhető, de az egyháznak mégis tulajdonához tartoznak. Ezen korban az egyes birtokosok is nagy számban 1 Ratzinger : Az egyházi szegényápolás története. I. 218. ! Thomassini V. et N. t. T. HI. L. II. c. 22. n. 6. s Thomassini V. et N. t. T. I. L. II. c. 90, n. 5.
