Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Babura László: A böjtről

A BÖJTRŐL.

519

nium ordinatur ad deletionem et cohibitionem culpae. Unde oportet, quod aliquid addat supra communem consuetudinem, ita tamen, quod per hoc non multum natura gravetur. Est autem debita et communis consuetudo comedendi hominibus circa horam sextam ... Et ideo, ut ieiunans aliquam afflic- tionem sentiat pro culpae satisfactione, conveniens hora comedendi taxatur ieiunantibus circa horam nonam.«1

Még akkor az ősi időkből származó délutáni főisteni- tisztelet szentmisével gyakorlatban volt. De már sok egy- házban azt is anticipálták s ennek következtében az étkezés ideje is délre tétetett át.

A XV. században már nem ismerik a délutáni szent- misét, hanem úgy, mint most, délelőtt ünnepelték. Csak egyben van még némi nyoma a régi disciplinának, hogy a nagyböjtben a déli étkezés előtt mondatik a vespera.

Amint a régente szokásos egyszeri étkezést kiegészí- tették az esti collatióval, épúgy jött divatba később a reggeli. Sz. Alfonz legalább megengedettnek mondja, hogy reggel is ehessenek valamit »ob quamlibet causam iustam, nempe ad vehiculum cibi, ad stomachi roborationem, ad vocem conservandam, ad auferendum oris foetorem et huiusmodi. (H. A. n, 12. tr. 11.)

Ezeket a sz. Tamás által is megengedett electuaria-król mondja s hozzáteszi: Ita etiam permittitur sumere parum cibi (v. g. unciam) ad depellendam debilitatem, ut commu- niter Azor., Less., Tol., Laym., etc. Az ő idejében tehát már általánosan dívott a reggeli is, sőt »nonnulli — úgy- mond — hoc permittunt toties, quoties bibendum erit, ne potus noceat». Nyilt kérdés lévén, természetesen sokféle volt a vélemény.

Napjainkban' meglehetős megállapodásra jutottak a moralisták, amennyiben csaknem általánosan reggelire két, vacsorára nyolc »unciá«-t írnak elő. Az egyház erre nézve nem határozott, nem is nyilatkozott.

’ U. o. art. 7.