Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Babura László: A böjtről
A BÖJTRŐL. 515 !kiszolgáltassanak. Ezeknek ismét a nemesek szolgáltak fel •s így ment ez fokozatosan tovább, úgy, bogy már éjfélre járt az idő, mire az alsóbbrendű szolgákra került a sor. A püspöknek tehát az egész nagyböjtön át éjfélig kellett böjtölnie. — Azt hiszem, püspök úr! — szólt a böjt leteltével a, császár — most már belátja, hogy nálam nem az élvezet ntáni vágy a mérvadó, hanem az alattvalóimra való atyai ■tekintet.1 Az egyház ezek iránt nem intézkedett. Innét magya- rázható nagyrészt az új szokások hamaros elterjedése. Csak mikor valamely nép a pogányságból megtért, írt elő az egyház szigorú böjtöt, kivált a hústól való megtartóztatást, hogy az amúgy is vad és féktelen természetet könnyebben megszelidítse és biztosabban hajtsa a Krisztus igája alá. Különben mindig számolt hívőinek körülményeivel és meg- valósíthatlan, vagy csak nehezen s nagy áldozatokkal telje- síthető disciplinát sohasem rótt reájuk. Egy további jelensége a hanyatlásnak az volt, hogy egyes böjtöket később egészen elhagytak. Már az Y. század- ban sok helyütt nem bőjtöltek szerdán s az egyházi zsinatok is csak a pénteki böjtöt sürgették, nem is említve a szerdait.2 I. Miklós pápa — 858—867 — »responsa ad consulta Bulgarorum«-ban is szabadjukra hagyja a szerdai böjtöt, ellenben megköveteli a péntekit, mondván: In sexta feria omnis hebdomadae a carnium esu cessandum et ieiuniis incumbendum. Ugyanígy ment feledésbe a szombatnapi böjtölés. Ez különben sohasem volt oly általános, mint a pénteki, vagy csak a szerdai is. Inkább egyesek magánbuzgóságából léte- zett, de általános érvényre nem emelkedett. Még Ohrode- gang (־j766 ־) szabályai — Regula Canonicorum — sem említik. A keleti egyházról itt természetesen nem is szólunk, mint amely elszakadását többek közt a szombati böjttel is indokolja. 1 Binterim II. 2. 608. Liemke 120. 1. a Binterim i. m. V. b. 123. 1. 33*
