Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Babura László: A böjtről
A BOJTRÓL. FAőszó. hg van oly régi parancs, mint a böjti parancs. Már a paradicsomban adta meg az Úr ősszüleinknek, midőn a jó és gonosz tudásának fáját tilalom alá vetette, halállal szentesítvén e tilalmat, hogy mélyen elméjébe vésse a halhatatlansággal kitüntetett ember. És mégis áthágta az egyetlen parancsot, mégis túltette magát az egyetlen korláton is, melyet a Teremtő különben egészen szabad akaratának szabott. Mennyi kegyelem birtokában volt az ember, mennyi malaszttal felékesítve, mennyi természet- feletti erővel felfegyverkezve, — s íme! a természetes hajlam, a tilosra áhítozó vér mégis túltette magát minden fenyege- tőzésen s mint valami vészes ár lerontotta a kegyelem sáncait, belesodorva az addig ragyogóan tiszta szívbe, lélekbe a bűn undok sarát, mely megmételyezte azután a lelket, megrontotta boldogságát. Az a gyümölcs nem szolgált az éhség csillapítására. Ellenkezőleg, egy kielégíthetlen vágyat vitt bele az emberi természetbe, mely vérré válva, egyre kínozza, egyre gyötri, űzi, hajtja és soha sem bágy nyugtot. Az engesztelésnek vágya ez, mely a paradicsomtól kezdve nyomon kíséri az emberiséget mint valami sötét árnyék, mely a paradicsomi telhetetlenségre figyelmeztet és elég- tételre int. A paradicsomi bőség és bővelkedéssel szemben megtartóztatásra oktat, hogy amivel akkor többet élveztünk,
