Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Nyőgér Antal: A tévedés mint házassági akadály
A TÉVEDÉS MIST HÁZASSÁGI AKADÁLY. 263 ván, uraik engedelme nélkül odamenekiilten, ott akartak házasságra kelni, — törvényt hozott, hogy: a »rabszolgák, bármifélék legyenek is azok, ha házasságkötés céljából az egyházi menedékhelyekre vonták magukat, hogy ez úton, amint hiszik, házasságot köthessenek; ebben a kegyelemben semmi esetre se részesüljenek, és az ilyféle házasságkötést az egyház papjai védelmök alá ne vegyék«. Tovább foly- tatólag így szól ugyané zsinati kánon: »Amely ügyben azt határozzuk, hogy esküt vévén büntetlenségükről, az ilyene- két a szétválás ígérete mellett adják ki uraiknak, mindaz- által uraiknak az mégis szabadságukban áll, hogy ezeket, hogyha ő nekik is úgy tetszik, a saját akaratukkal össze- köthessék.« 1 A későbbi századokban még mindig föntartotta az egyház ezt az akadályt. Tanúbizonyság erre a második kabiloni zsinat 813-ban, amely a rabszolgák házasságáról így szól: »Nekünk Ítéletünk az, hogy a rabszolgák házas- sága nem bontandó föl akkor, amidőn a törvényes össze- kötés meg volt uraik akarata által is.« 1 2 Tehát a rabszolgák házassága érvénytelen volt és semmis, ha erre nézve uraiknak engedelme hiányzott. Ezt bizonyítja ugyané századból Ahyto bázeli püspöknek ez a nyilatkozata: »Az olyan házasság, amidőn nem ugyanaz az egy, hanem a különböző hatalom alatt levő rabszolgák keltek egybe, érvény- télén, ha csak mind a kettőnek az ura nem adta ehhez a beleegyezését.« 3 1 Conc. Aurel. IV. C. 24. »Quaecumque mancipia sub specie conjugii, ad Ecclesiae septa confugerint, ut per hoc credant, posse fieri conjugium: minime eis licentia tribuatur nec talis conjunctio a clericis defensetur. — De qua re decernimus, ut propriis dominis, accepta fide excusati, sub separationis promissione reddantur, post- modum tamen dominis libertate concessa, si 60s voluerint propria voluntate conjungere.« 2 Can. 8. C. 29. Qu. 2. »Nobis visum est ut conjugia servorum non dirimantur, ubi legalis conjunctio fuit et per voluntatem dominorum.« 3 Harduin. Tom. 4. C. 21. »Ubi vero mancipia non unius, sed diversae potestatis juncta fuerint, nisi consentientibus utriusque dominis, hujusmodi copulatio rata non erit.«
