Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Babura László: A böjtről

238

DR. BÁBURA LÁSZLÓ.

»...tudjátok, milyenek voltunk köztetek tiérettetek; és ti követőink lettetek és az Úréi . . . úgy hogy például lettetek minden híveknek Macedóniában és Akájában.1

És hogy miben követték őt oly híven, azt egy másik leveléből tudjuk még, ahol az Isten szolgáinak életéről szólva azt mondja, hogy annak bővelkednie kell »sok tűrés- ben, háborúságban, szükségben, szorongatásban, vereségben, tömlőében, lázadásban, fáradságban, virasztásban, böjtölésben«

s. i. t. (II. Kor. 6, 4.) S alább nemes önérzettel mondja : »Sok virasztalásban, éhségben és szomorúságban, sok böjtölésben . . . voltam.« (11, 27.) Krisztus élete egy lemondásokban gazdag élet, sőt folytonos lemondás. A buzgó kereszténynek élete is így kell, hogy alakuljon. Nyilvános működése alatt nem volt egyetlenegy zavartalan örömnapja, mert ha egyrészről örömmel is látta beszédesnek hatását és örömmel szentelte e hatás kedves megnyilatkozásait, másrészről mégis ott voltak sarkában az ő ellenségei, kiknek nem rosszakaratuk, ellenszenvük, sőt gyűlöletük bántotta őt, hanem hitetlen- ségük, makacsságuk, megátalkodottságuk, melylyel még a tagadhatatlant sem akarták elfogadni. A három év nehéz munkájára pedig a Golgotha következett megrendítő tragé- diájával és csak arra virradt meg azután a feltámadás öröm- teljes napja. Csoda-e, ha a keresztény öntudatba ez a bánatos, ez a szomorú hangulat ment át mindenekelőtt s ha ennek megfelelő volt az egyháznak egész élete, liturgiája ? Csoda-e, ha előbb csak a szenvedő Krisztust jelenítette meg szent tény- kedéseiben, a szomorú Krisztust utánozta jámbor szokásai- ban? A Kálvária volt minden érdeklődésének gócpontja; az a nagy kereszt pedig a maga haldokló áldozatával — áldozatosságra intett. Az Istenanya szívszaggató zokogásá- hoz csak bűnbánati zsoltárok illettek, és az Istenfiúnak kíntól-fáj dalomtól eltorzított alakjához csak hamuhintés és böjtölés. így alakult ki természetszerűen a husvét öröme előtt a böjt, melyet, mivel tartamával az összes böjtöket felülmúlja, nagyböjtnek nevezett el a magyar nép.

I. Tess. 1, 5.